Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - Lőrinczy Huba: Tragikomédia és szatírjáték: egy polgárcsalád alkonya - Márai Sándor: Az igazi - Judit - és az utóhang
LORINCZY HUBA Tragikomédia és szatírjáték: egy polgárcsalád alkonya MÁRA! SÁNDOR: AZ IGAZI - JUDIT... ÉS AZ UTÓHANG Kis híján negyven esztendeig birkózott ezúttal témájával s anyagával a szerző. Az egymagában is lezártnak, kereknek tetsző első könyv — Az igazi - ugyan könnyen és gyorsan elkészült, s 1941-ben meg is jelent, hogy annál több gond, vesződség akadjon a másodikkal. Márai érezte, hogy egy szerelmi háromszög bemutatása — egy szerelmi háromszögé, amelyben megnyilatkozik a magyar polgárság jóvátehetetlen hanyatlása - nem lehet teljes, ha csupán két szereplő, az első feleség és a férj nézőpontjából ábrázolja. A két áradó vallomás, a két, dialógusszituációban felhangzó magánbeszéd (hasonló megoldással találkozhatni a röviddel korábbi regény, a Vendégjáték Bólzanó- ban lapjain is) szinte involválta a harmadikat: Az igaziban eleve benne lappangott a folytatás esélye és szüksége. A triptichonná egészülés mégis évtizedekig váratott magára, jelezvén, mily nehéz megírni azt a toldást, amely nem vétetett tervbe az eredeti koncepcióban. A „hallgattassák meg a harmadik fél is!” egyszersmind etikai és esztétikai igénye, valamint az emigráció előtti és alatti eszmélkedések azonban végül is kiszorították Máraiból a Juditot. A művet záró dátumok tanúsága szerint 1949-től 1978-ig küszködött vele, ám a vállalkozás mégsem triptichonként maradt reánk. 1979- ben a szerző utóhangot csatolt Judit vallomásához, s e viszonylag kurta, de immár negyedik, párbeszédnek álcázott monológ olyképp funkcionál, mint az ókori görög színházban a szatírjáték: lefokoz és ellenpontoz, nyújtván a mítosz után annak traveszti- áját. A magyar polgár megfáradása, elernyedése tragikomédiaként tűnt föl előttünk az első feleség, a férj, majd Judit magánbeszédében, itt viszont már a paródia színvonalára száll, s önnön szánalmas karikatúrájának tetszik a hajdan oly büszke citoyen. Egy család s vele együtt egy kultúra, egy küldetés, egy életforma alkonyáról, végtére éjszakájáról beszél Az igazi s folytatása, a Judit... és az utóhang, és Márainak gondja van arra - kivált a második kötetben érezhetni ezt hogy a hanyatlás, a bomlás, a züllés képei hovatovább világvízióvá táguljanak. A família alkonyától a Nyugat - Európa, Ameiika - alkonyáig jutunk, a polgártól a prolihoz, az egyéniségtől a tömegemberhez, a művészettől a „művészethez”. A kihordás, a vajúdás időtartama s a jelképesítő szándék elárulja: csak nagy erőfeszítések árán lett úrrá témáján s anyagán Márai, noha nem csekély művészi ambíciók fűtötték. Hihetnők: a lankadatlan erőfeszítés s a jól érzékelhető igény meg is termette a maga gyümölcsét, s a valahára bevégzödő vállalkozással remekmű, de legalábbis az oeuvre élvonalába tartozó alkotás született. Vessük előre tüstént: koránt sincs így. Az igazi és folytatása nem illeszthető a remeklések közé, s még a valóban sikerültnek ítélt regények sorában is nehezen szoríthatnánk nekik helyet. Az elképzelés jóval többet ígér, mint amit a kivitelezés végül is bevált, a produkció mint egész nem nő fel Márai szándékához és becsvágyához. Ám ha a két könyv érdemei és értékei csupán viszonylagosak és részlegesek is, az elemző figyelem így is föltétlenül kijár e dilógiának. Márai oly súlyú, jelentőségű alkotó, hogy még gyöngébb, netán kifejezetten félresikerült műveinek tüzetes vizsgálatát sem mulaszthatjuk el. Az igazi s a Judit... és az utóhang jellegadó megoldása fölötte hasonlatos a Béke 340
