Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 1.

gouuernante nagy bosszúságára) és itt panaszkodott álmatlanságáról: nyolcvan fölött járt.

KL Es a te lakosztályod?

A hosszú emeleti hall végén, keresztbeállított főtengelyével: a Kegyelmes Úr dohányzója. Csupán olajportréjáról ismerhettem a vállszalagos-derékszala- gos, sokkitüntetéses öregurat, de nyomban szívembe fogadtam. Dohányzója terem volt: 12 m hosszú, közel 7 m széles, zöldvörös bársonytapétával kitapétázva, a terem végén, körül beépített, bőrbevonatos üldögélő (hatan elaltattak rajta); a stukkómintás mennyezeten két aranyozott facsillár. A Thö- köly-útra néztek az ablakai, ill. ajtói, mert szobányi teraszra lehetett kilépni belőle: toszkán ikeroszlopokon állt ez a 30 m2-es terasz és a tűző nap ellen letekerhető ponyva födte, akár a kávéházak terasza fölött: működött az is, aminthogy a főzőfülke, a karmos oroszlánlábakon álló hatalmas fürdőkád, a gáz, a hideg-meleg víz, minden a karbantartás csodája volt. Nyaranta minden ablak tárva-nyitva állt, eleinte zavart a hajnalban nekilóduló villamosok dübörgése, de aztán úgy megszoktam, hogy később hiányzott. Félkörös lezá- rású, firenzei, Giotto-féle ikerablakai voltak és aranykeretekben, mesteri giccsek a falon, kivált szerettem a fekete márványkandalló fölött azt a jó kétméteres Szenes-vásznat, amely Judit és Holofernesz ószövetségi apokrif történetét idézi élőnkbe Caravaggio-s kontrasztokkal s igen teátrálisan, Judit ékszerekbe öltözött meztelensége életnagyságú, csípővonalának táncos inger- vonaglására vágóhídra induló Holofernesznek éreztem magam... Volt pompás hálókerevetem is, de rendesen a körbefutó bőrpad közepére ágyaztam s hiszed - nem hiszed, nyaranta ha kora reggel felkoppant a szemem és arra ébredtem, hogy ott vagyok, ahol vagyok, hát lehenteredtem a fekvőhelyről, végiggurultam a szőnyegen és nyerítettem a boldogságtól.

Volt ott diákmulatság, tánc, ha csak módjával is, de volt. Osszetrombi- táltam 30-40 diákot-diáklányt, táncoltak reggelig. Ehetetlen szendvicseket gyártottam, a szardíniát lekvárral, a mézet szalámival házasítottam: a zabáló sáskajárás az oldalát fogta nevettében, míg falta: mindenki rajtam kacagott. Volt is mit: Kelen Tibor barátom hozta hóna alatt a felhúzós gramofont s mikor „menetközben” a rugója eltörött, a házigazdának kellett hajnalig, a mutatóujjával forgatni a tánclemezeket, s így kimaradtam a táncból. A dorbéz tivornyáknak a Csendillába híre ment, a gouvernante már „orgiákról” tudott és ellenem tüzelte a Kegyelmest; ám az ilyen „felelősségrevonások” komédiásjelenetté szelídültek in molieribus és édelgéssé omlottak a haboskávé és a kuglóf társaságában, mikor is, majordomusza arról számolt be a Kegyelmesnek, hogy őrjárása során a padláson kézi faragású, felbecsülhetetlen értékű, finom mahagónikereteket fedezett fel s ő azokba a cikkcakkos körrajzú s barokk templommenyezetekre emlékeztető keretekbe örömest beleapplikálna holmi magatervezte-magapingálta barokk templommennyezetet Maul- bertsch avagy Tiepolo modorában... Mihez a kedves Hölgy tapsikolva adta beleegyezését és nekem újabb ürügyem volt, hogy bejárásom legyen Hozzá, vázlataimmal, amit Franciska sem tudott megakadályozni, akárhogy feketített. No de mindez mellékes: diákélet, tombolt bennünk a fiatalság. Még az is csak másodsorban érdekes, mi történt a terem közepén álló óriás rajztáblán, mert mi más - a vajsziget magunk alá köpülése, a megélhetés; ami fontos,

262