Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3-4. szám - HAJNÓCZY PÉTER EMLÉKEZETE - Diószegi Olga: Közös vonások Malcolm Lowry és Hajnóczy Péter műveiben (tanulmány)
tizenhatodik századi elődje, felettesei pedig egyéni fizetésemeléssel akarják öt megvesztegetni, ahogy magányos lázadóként erre szinte kínálkozik is. Ezt a törekvést, mely a művet minden szinten áthatja, Hajnóczy a művön kívüli világból vette, a valós társadalom egyik szervező erejét vetítette ki irodalmi alkotásban. Akonkrét társadalmi közegben éló olvasó itt megfogalmazva látja a társadalomban és így saját lelkében is jelenlévő frusztrációt, amely öt lelkileg megnyomorítja. A mű világának nyomottsága, lefojtottsága a művön kívül eső, a múltban eredő meg nem nevezett okokra vezethető vissza, így az idő egy szeletével kivágott, kevéssé egyéniesített, allegorikus-szimbolikus figura az egyetemes társadalmi tudatot jeleníti meg: konfliktusa egész közösségének konfliktusa is. A harmadik (bűvös szám!) „Családom van!” című jelenetben a fűtő szellentésére az asszony valóságos környezetéből átkerül egy szürreális világba, ahol múlt és jövő együtt kavarog lelkében, belső látomásaiban. Bizonyos megérzései révén érintkezésbe lép a Kleist által alkotott tizenhatodik századbeli feleséggel, aki halála után öreg jövendömondó asszonyként tér vissza, hogy férjére vigyázzon. E telepatikus kapcsolat révén felmerül a lefejezés motívuma, hátulról úgy látja férjét, mintha azt lefejezték volna, mint Kleist művében. Megérzi saját hatalmát és a férfit megvédelmező erejét, ezzel szemben férje gyönge, szánandó voltát. Kleistnél is Lisbeth volt az erős, megbocsátó, Kohlhaas a gyenge, lázadó. A látomásban az asszony a fűtő után megy, nem tudja miért, talán az őt megillető szeretetet követelve, mindenesetre ő is vigyáz férjére, talán mint Lisbeth reinkarnációja. Csak az egész művet térben szemlélve és Kleist művével összevetve érthetjük meg ennek a szöveg többi részétől stilárisan is elkülönülő betétnek a jelentését, szürrealista logikáját. A mű, mint láttuk, a ciklikus körforgás: eltűnés és visszatérés elvét valló világ- szemlélet jegyében született, ahol a mozgás nem egyenes vonalú, hanem spirális. Ez a szemlélet a mű minden rétegét áthatja, és így formai, technikai síkon is jelentkezik. A visszatérés formailag ismétlésként jelenik meg. Az ismétlésnek két változata határozza meg Hajnóczy művét: a külső és a belső idézés. Maga a téma: Kolhász Mihály lázadása, a tűzzel való kapcsolata (Kleistnél felgyújtotta az elébe kerülő városokat) az idők ködéből tér vissza az irodalom lapjaira, a mű Kleist kisregényének parafrázisa, hangnemében is rájátszásos ismétlése, s mint ilyen, külső idézés. A szövegben Hajnóczy a kollázstechnikát alkalmazza: a külső nyelvből, a hivatali és a köznyelvből emel be sablonokat, automatizmusokat a novellába. A mű egészének ironikus hatása e szerkesztési módszernek, a külső idézésnek köszönhető, mert általa a banális és közönséges irodalmivá válik, esztétikai hatást kelt. Ez az eljárás a posztmodern képzőművészet egyik ágának, a pop artnak a módszerére emlékeztet. Ott a fogyasztói társadalom tárgyai válnak műalkotássá azáltal, hogy a művész mintegy külső idézéssel beemeli alkotásába és a szemlélődés tárgyává teszi őket. A külső idézeteket Hajnóczy bevonja az alkotásba, egyre beljebb és beljebb: az elbeszélő a szereplőket idézi, a szereplők a hivatali nyelvből idéznek, és azután már egymást is idézik: a külső idézetből belső idézet lesz, sőt a történetben van egy másik történet, ahol maga a mű is külső, felszíni réteggé válik, és az eljövendő eseményeket egy belső kicsinyítő és torzító tükörből, az asszony tudatából látjuk. A betét a mű második részét kicsinyítve visszatükröző önparabola. A tűz és a hő vezérmotívumát a férfi és a nő kapcsolatának pszichikai vetületén keresztül jeleníti meg az író, sűrítve előrevetíti mindazt, ami később a történetben részletesen kifejtve visszatér. A belső idézésnek ezt a különleges fajtáját projekciónak nevezzük. Itt az irodalmi ábrázolásnak az a természete, hogy a szöveget időbeli sorrendben vagyunk kénytelenek megismerni, ahogy olvassuk, és ezáltal a szövegben későbben következő elemeket érezzük ismétlődésnek, háttérbe szorul, és a történet belső logikájának, szemantikai jelentésének engedelmeskedve kénytelenek vagyunk a művet többszöri olvasás után, térben szemlélni, és a műben előbb következő látomást ismétlésnek, A és B viszonyában B-nek felfogni. Ugyanígy a mű erős késztetést ébreszt az olvasóban arra, hogy az író asszociációit 233
