Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Árpás Károly: Baka István Vörösmarty-képe

a nagy Oroszország összekovácsolta a szabad szocialista köztársaságokat... De Kodály elutasította — természetes, hogy elutasította! S más zeneszerzőt nem mertek megkérni. Szerencsénkre, mert még lehet, hogy ha megkértek volna olyan valakit, aki kötélnek áll, akkor még ma is az lenne a himnuszunk, mint ahogy a címerünk is az a borzasztó torzszülemény, ami 1957-ben született, amikor a Kossuth-címert ismét betiltották a Szózattal együtt.

Vörösmarty a kamaszkori verseimre is erősen hatott a „Csongor és Tündéivel és a lírai eposzaival (tehát nem a nagy nemzeti eposszal, a Zalán futásával), meg egyéb kisebb, szintén történelmi eposzaival. A meghatározó élményem a Bach-korszak Vörösmartyja lett, tehát a bukás utáni Vörösmary.

Hogy miért, az egész sokáig rejtély volt. Az egyik ok az volt, talán, hogy az egyetemen, amikor Vörösmartyt tanultuk - hányad, harmad-, negyedévben? — egyik feladatom volt az Előszó elemzése, és akkor fedeztem fel, hogy az milyen hatalmas vers, és mennyire modern! Én addig kifejezetten József Attila-hívő voltam. Sőt, egy darabig epigon is. Felfedeztem, hogy Vörösmarty képei is ugyanolyan csodálatosak. Mindig a költői képekre, a metaforákra esküdtem. Ma is, bár mai verseimben ezek helyét kezdi más elfoglalni, mert kimerítettem a lehetőségeit.

Akkor fedeztem fel, hogy milyen csodálatos: „Majd eljön a hajfodrász, a tavasz / S az agg föld tán vendéghajat vészén... / üvegszemén a fagy felengedendő. / Kérdjétek ekkor ezt a vén kacért, / Hová tévé boldogtalan fiait?” Fijajt kéne ejteni a szonális skandálás szabályai szerint. Milyen hatalmas erejű! Egy múlt századi költőtől ekkora irónia! És a költői kép lehetősége, tehát hogy a tavasszal fejezi ki az őszt, a tavasz képével a pusztulás képeit. Egy hatalmas ellentétet! Ugyanis egy költői kép annál csodálatosabb, minél nagyobb ellentétet képes összehozni. Ez teljesen megszédített akkor, és azt hiszem, hogy meghatározója lett későbbi utamnak ennek a versnek az újrafelfedezése.

Addigra nekem is lett egy hasonló élményem. Még nem igazán nemzeti, de nemzedékem meghatározó élménye: 1968. Ekkor voltak a nyugati diákmozgalmak és Csehszlovákia megszállása. Mi akkor a nyugati diákmozgalomban is hittünk (olyan vad kommunista jelszavai voltak, amiken ma mindenki mosolyog), én magam is azt hittem, hogy ez a rendszer megreformálódik, csak tisztán kell csinálni: megvalósítható egy tiszta kommunizmus. És természetesen a csehszlovák reformkommunizmusban is hittünk, bár nem ismertük akkor, sajnos, igazán. Sose voltam igazán tájékozott, akkor meg pláne — de a bevonulás ténye! Pedig akkor még azt hittem, hogy 1956-ban nálunk ellenforradalom volt. Komolyan hittem. De csak a Fehér Könyvet ismertem akkor még. Erősen meghatározott, mert akkor az ember rádöbbent arra, hogy ebben a térségben nem lehet semmit megreformálni, mert azonnal megjelenik a szovjet nagyhatalom a tankjaival, sőt, a testvéri kis országok a maguk kis tankjaival, és rögtön elfoglalják. És ezek után el kellett gondolkodnunk 1956-on is, és hát mindig lusta voltam a gondolkodásra, sajnos, így elég későn jutottam el hozzá, hogy ’56-ot ne vegyem azonosnak a Köztársaság téri vérengzéssel, aminek azért megvoltak az előzményei, például a Kossuth téri vérengzés, amikor fegyvertelen emberek százait lőtték agyon, de mindegy, akkor is megbocsáthatatlan a Köztársaság téri is - világos, de csak ennyit tudtam ’56-ról. Csehszlovákiában senkinek a haja szála sem görbült meg addig, amíg meg nem jelentek a szovjet, magyar és egyéb testvéri tankok. 1968 után beállt egy dermedtség. Annak ellenére, hogy Magyarországon ’68-ban kezdődött egy gazdasági reform, ami ’74-ig tartott, sőt, akkor meredeken ment fölfelé az életszínvonal, ahogy ma emlékszem rá. Bár én akkor is nyomorult, szegény ember voltam, mert egyetemista voltam, albérletben laktam, ráadásul feleségestül, tényleg csak nyomorogtam, de azért láttam, mi van kívül. És amikor elmentem tanítani, 1800 forintos fizetéssel, nyilván akkor is csak nyomorogni tudtam, bár akkor már nem kellett albérletben lakni, hanem a szüleimnél éltünk. Az ember érezte azt, hogy igen, itt \alami történt a gazdaságban. Igazából nem reform volt, mert ma már tudjuk, hogy

178