Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Tábori Ottó: A bohóc, Schrammel Imre szobra, Az agyagszobrász, A hallgatás, Lábnyomokon, A költőnek könnyű (versek)
Lábnyomokon Várt, súlyos esőben a tengerparton, nézte, hogy száll a luftballon-álom, egy kék fregattból kiesett látom dúlt szemén, s az imbolygó indulaton, ha nem akarom, akkor is kutatom, virágzó papíron és lábnyomokon utazva, mit tett egy nyers társadalom vele épp, a semmibe dobva vakon. Roncs álmon ébredt, feldobta a vánkos, szólt: merre a falu, merre a város szíve, s nőtt a fogcsikorgatás-hű, zafír és opál-szín megfagyott zene keserű-édes hideg lélegzete a szájon, mi halk lett, s véres belsejű. A költőnek könnyű A költőnek könnyű hamar meghalnia, megadatott rá minden lehetőség, hiába tombol agyában a hűség, mégsincs kiben, s miben bíznia. Kint dal zúg, bent gyötrelem-ária, a dalok lengék, az áriák feketék, s várja, várja, ó eljön-e még a meztelen szűz, szőke fantázia, ki nemcsak az élet lénye, lánya ám, ki szíven játszik, s dzsungel-orgonán. Az esti szél szép testét körbelengi, zene-örvényként száll dús, hosszú kontya, amint lobogón éppen azt kibontja, a gondolat-köd halkan átderengi.
