Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Határ Győző: Életút 1.
KL Most rázós kérdés következik, de addig nem pendítem meg, amíg rá, tőled dispenzációt nem kapok - „Dispenzációt”? Mi vagyok én? A Vatikán?! Ki vele. KL Fasiszták voltatok? Rokonszenvezők? Fasisztoidok? Jaj, Lorcsikám! Vajha beletáplálnád kérdésed komputerébe a dolgok történelmi perspektivitását! Ne felejtsd el, bogy 1933-ban, amikor Németországban jártam, a hecckampánynak, a felfordulásnak semmi nyomát, semmi jelét nem láttam; tán akkor még maguk a nácik sem sejtették, micsodás politikai Frankenstein bújik ki belőlük. Ami pedig az olaszokat illeti, az ő fasizmusuk a művészeteknek nem parancsolgatott, Mussolini jó koponya volt, Nietzsche- rajongó és beszédeinek egy-egy szólamában nemegyszer rá lehetett ismerni a filozófus parafrazeált kulcsmondataira; átvette pózait, hőskultusza illusztrációjának adta ki magát. Akkor még messze volt az 1935-ös kaland, hogy Itália bosszút álljon az 1896-os adovai vereségért és ezzel az ürüggyel „villámháborút” indítson Abesszínia ellen (más kérdés, bogy a villámháború csúfosan lesántult s a világ kezdte pedzeni - az Impérium feltámasztása ham- vaiból-romjaiból színházi spektákulum csupán). A fasizmus, akkor és az a fasizmus tehát korántsem volt az a kiméra, aminek ma gondolod, bizonyos körökben „sikk” volt és szalonképesnek mondható (gondolj csak Szabó Lő- rincre, huncutkám...). De mindettől mi ezer mérfóldnyire voltunk, és Nietzsche bölcseletének napi politikai vetülete, zsurnaliszta aprópénzreváltása eszünkbe se jutott. KL Mentegetőzöl? Frászkarikát mentegetőzöm. De aki lehettem volna, ha az lettem-légyen: annak a fasisztának ma bottal üthetik a nyomát. De hogy ne mondhasd - megkevertelek, hadd egészítem ki történetkémet a következőkkel. Az én szellemi világrajövetelem három szakaszban történt; nem merném „hármasugrásnak” nevezni, ami hübrisz lenne, hiszen Visnu „hármasugrással teremtette a mindenséget”, amint azt a Rig Veda szent szúrájából jól tudod. Ám az én teljesítményem a tetvek-tetűjénél is alábbvaló. Az első ugrás - szellemem „erő-kérése” - első kiruccanásom Európa szívébe (1933). A második, amikor negyedéves szigorló mérnök koromban melléjártam a Műegyetemnek (1935); ez volt a forceps, a szülészfogó, amellyel a türelmetlen bába - értem benyúlva, kíméletlenül világra rángatta szellememet. A harmadik, amikor lassú cihelődéssel, nekibőszüléssel ellene fordultam az anyanyelvűnk, irodalmunk megsemmisítésére felkerekedő fasizmusnak és börtönben találtam magam (1943); köldökzsinórom elkötve s elhányva placentám (innentova már Nietzsche csak egy a sok közül)... így már világosabban kibontakozik előtted, miért faltam fel elsőül Ra- belais-t és a franciákat; hogyan következett ezzel majdszinte párhuzamosan, bár jószerivel ez után, hogy megszállt és magáénak bélyegzett a filozófia. Szorosabb kronológiát követelnél...?! Ha azt mondod, hogy tartsunk rendet - megbokrosodom. Mert ládd-e-ládd, történetalkotásunk természete csakúgy, mint írót természete a szimultaneizmus módszerét követi: a szálak összegubancolódnak, a rövidebbet elkötjük, a hosszabbat olykor a végéig kell követnünk. A dátumokkal bajmókoljanak mások. (Folytatjuk) 120
