Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Lászlóffy Csaba: Jelenetek egy aggastyán estéli óráiból (dráma)
AZ ÁLOM Mohás gerendakunyhó, teteje félig-meddig már elkorhadt. Bútorzata eredetileg két kemény fenyőfaszék s egy gyatra heverő. A ridegséget a pislákoló gyertyafényben megelevedni látszó szobasarok oldja föl. Egy kényelmes karosszékben — félig háttal nekünk — ül valaki. Eler- nyedt, robosztus test, kétfelől lelógó karokkal. A fej enyhén meg-megrándul. A gyertya egy, a szegényes környezetbe cseppet sem illő, kecsesen görbített lábú, cilinderes íróasztalon, egy metszett pohárban világol. Az empire stílusból ítélve a XIX. század elején járunk, vagy azon túl valahol. Szél és eső hangja hallatszik kintről, s a villámlások fényében már sejteni lehet, hogy az alvó alak nagyon öreg. A kerti lak ablakán keresztül mintegy keretben fel-feltünedező tájelemek: friss csillogással a magasba törő platánok és jegenyenyár; fehér lépcsősor, melyet a meredeken fölkapaszkodó, nyesett cserjés foghíjasnak mutat. A székben mocorgás; az öregember, mintha saját magát akarná átölelni, két vállához kap. Szisszenés, de a lassan felénk forduló arc szobormerev. Viszonylag könnyedén áll talpra, kis ideig szíve kalapálását hallgatja, majd az íróasztalhoz lép és megérint egy kávéscsésze nagyságú, csillámló követ. Kissé hajlott háttal bolyong a szobában, aztán visszaül a cincogást hallató karosszékbe s jobb kezével végigsimít gyér haján. Motyogást hallani: „Fel fogom csavartatni sütővassal...Púdert sem látott mióta már!” — ehhez hasonló szöveg hagyja el ajkát, mielőtt visszaalszik. Jobb tenyere, ahogy könyököl, odatapadva ül nagy homloka domborulatán. A gyertya lángja mind színtelenebb. Kopogás; az öreg nyöszörög álmában. Nagyobb széláramlás - nyílik az ajtó —, s könnyű léptekkel, mint valami jelenés, a pislákoló fénybe suhan a lány. Karján fonott kosár. Megszemléli az alvó öregembert, kelletlen fintort vág, majd az íróasztalhoz oson, kezébe veszi és bűvölten nézegeti a csillámló követ. Váratlanul egy erősebb mennydörgés. A lány halk sikollyal siet visszatenni az asztalra a követ. Kapkodó ügyetlenségében feldönti a poharat. A gyertyafény kialszik. ÖREG (felkapja fejét, morcos hangon) Huzatot érzek. (A következő villám fényénél megpillantja a lányt. Csodálkozó szemöldökrándulással, anélkül, hogy zavarba jönne.) Bizonyára elaludtam. Történt valami? LÁNY Tudtommal semmi... Azaz: dör- gött. ÖREG (valamivel bizalmatlanabb hangon, szigorúbban) No de egész nap dörgött. LÁNY (kissé megszeppenve néz körül) Lehet, hogy nem tettem be jól az ajtót. (Odamegy és kilincsre csukja.) ÖREG Megkérhetem, hogy tegyen a tűzre? (A lány tapogatózva keresgél az egyik szögletben, megbotlik a farakásban. Az öregember engedékenyebb hangnemben.) Előbb talán a gyertyát. Ha leégett s nem talál másikat, kérhet Riemer úrtól. A fiam... (A lány közben meggyújtotta a gyertyát; az öreg fürkésző tekintetén látszik, hogy nem ismeri vagy nem ismeri fel; emiatt válik hirtelen szertartásossá.) Akarom mondani, a kamarai tanácsos úr Itáliába való távozása óta az adminisztratív ügyek intézése sok kívánnivalót hagy maga után. (Kínos arckifejezéssel kíséri a lány meglehetősen ügyetlen tűzgyújtási kísérletét.) Méltányolom önkéntes szobalányi buzgólkodását, ebben az úgymond rusztikus, rideg környezetben, ahová néhány hét óta kimenekülni kényszerültem... (Már több mint kíváncsisággal figyeli a lány sovány, de hajlékony termetét.) Az öregúr - a Mester — rigolyái! Bizonyára hallott róla... Bár őszintén szólva, nem emlékszem, hogy találkoztam volna már magács- kával. (Föláll a székből; zavartan.) Legalábbis a mai nap folyamán... 4
