Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 11-12. szám - KARÁCSONYI FENYŐGALLY 1993. - Tüskés Tibor: Fülep és Weöres (tanulmány)

férfi, isteni tűz-koponya. A másik oldalon ezeket találjuk: alantas, eltörpül, szorongás közt. Kell-e hangsúlyozni, hogy ez a nyelvi reláció ugyanazt a viszonyt tükrözi, amit Füleppel, az „irgalmatlan bírálat” kimondójával szemben Weöres Sándor mindig érzett: a mérhetetlen tiszteletet, a csodálatot, a fölnézést?

Fülep Lajos 1970. október 7-én halt meg. Utolsó mozdulatában is volt valami „irgalmatlan”. Úgy végrendelkezett, hogy testét égessék el, sírhelye ne legyen, hamvait mindennemű szertartás, ima és gyászbeszéd nélkül szórják szét. A volt református lelkészt, a Kossuth-díjas tudós professzort, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagját senki sem mondhatta saját halottjának. Hogy Weöres miképpen fogadta a hírt, nem tudjuk. De Fülepnek ez a gesztusa, mely az 1970-es év Magyarországán fölöttébb szokatlanul és meghökkentően hatott, Károlyi Amyt Gyászbeszéd helyett című költeménye megírására ihlette: „Tiszteletreméltó öregúr / IGAZAD VOLT / nem való neked temetés / megsértenéd a kerti illemet / nem való svéd és semmiféle gránit / és mégke- vésbé műkő kotyvalék / és nem való úszó barokk koporsó / és rózsaszín vödör / egészségügyi tartály / urna // ... »engedjetek az elemek közé«... // Meglógtál profom hült helyed / lóvá tetted a gyülekezetei / talár mikrofon mindhiába / s kárbaveszett a sok jó nekrológ / mind elhangzatlan / mind mivégre / meglépett a holt // Engedjük hát az elemek közé // őz suta lépked porában / madár fürdik porában / örökre táncol ferde fényben // ki őt keresi / hajoljon porba /nézzen égre”

Folyóiratunk 1993. évi számainak megjelentetéséhez a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és a József Attila Alapítvány anyagi támogatást nyújt.

1080