Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - KARÁCSONYI FENYŐGALLY 1993. - Józef Mackiewicz: Szent István koronája - Pálfalvi Lajos fordítása
különféle változatok kerültek be a köztudatba. Az egyik szerint állítólag tárgyalásokra is sor került az Egyesült Államok és a Magyar Népköztársaság kormánya között. Később állítólag felfüggesztették a tárgyalásokat. Az amerikai sajtó szerint valószínűleg az döntötte el az ügyet, hogy befolyásos körök nyomást gyakorolnak az elnökre és követelik, hogy adja fel a kommunistákkal folytatandó egyezkedés terveit a korona visszaadása ügyében. Washingtonban fellépett egy 25 kongresszusi képviselőből álló csoport Lawrence J. Hogan katolikus szenátor vezetése alatt, amely csoport azt tervezi, hogy a kongresszus elé terjeszt egy határozattervezetet, ami minden lehetséges kompromisszumot megtorpedózna a korona ügyében. Az elnöknek írt levelében Hogan komoly aggodalmának adott hangot azon híresztelések miatt, melyek szerint Szent István koronája „alku tárgyát képezheti” a politikai tárgyalásokon. A korona természetesen nem Amerikáé, ez kétségkívül nem megfelelő hely az őrzésére. Másrészt viszont kiadni a monarchia ezeréves szimbólumát s egyben keresztény ereklyét a kommunista bitorlóknak és az istenhit ellen harcoló pártnak — még kevésbé látszik megfelelőnek. Kinek a kezében legyen hát ideiglenesen? Egyelőre annyi tudható, hogy titkos helyen őrzik, amelyet csak néhány személy ismer. Némelyek azt állítják, hogy a királyi család egyenesági leszármazottainak kellene adni mint jogos örökösöknek. Mások szerint vissza kell juttatni a Vatikán kincstárába, „ahonnan kikerült”, mivel a pápa készíttette és adományozta Szent Istvánnak; mert a kereszténység, pontosabban a Nyugatrómai Egyház szimbóluma. Ez a fajta érvelés látszólag helytálló. Csakhogy a Vatikán soha nem törekedett arra, hogy visszakapja, most pedig végképp nem akarná ezt. Vannak olyan hangok is, hogy „a jelenlegi körülmények között” ez még bizonyos problémákat is okozna... Hisz ha a magyar kommunista kormány, amellyel a Vatikán a lehető legjobb kapcsolatban akar maradni, bejelentené igényét a koronára, a Vatikán felettébb kényes helyzetbe kerülne: őrizzék meg a katolikus ereklyét, vagy a „béke” érdekében, a „reálpolitika” nevében szolgáltassák ki a kommunistáknak? * Kicsit másképp mutatta be ezt a problémát egy zsinati atya egy magánbeszélgetés alkalmából:- Személy szerint nem látok lényeges különbséget a klasszikus farizeizmus és a „képmutatás” modern fogalma között. Mi a képmutatás? Véleményem szerint bizonyos dolgok elhallgatása, féligazságokkal vagy az igazság még csekélyebb részeivel való bűvészkedés. Szent István koronájának ügye jó példa arra az ellentmondásra, amely Krisztus szavai - „Az én országom nem evilágból való” - és a modern Egyház azon törekvése között áll fenn, hogy szerepet akar vállalni a politikában, az „evilági országban”. Szent István koronája jogilag kétségkívül a „magyar államot” illeti, függetlenül annak belső rendjétől. Ha egyszer a világi nagyhatalmak „magyar államnak” ismerték el a kommunista magyar köztársaságot, vissza kell adnunk azt a tárgyat, ami az országot illeti. Amíg a Katolikus Egyház ezt nem ismeri el, nem köteles visszaszolgáltatni ezt a tárgyat. De abban a pillanatban, amikor elismeri, paradox erkölcsi dilemmával kell szembenéznie: ezer évvel ezelőtt koronát adott annak, aki kereszténnyé tette ezt az országot; most viszont adja azoknak, akik nyíltan vállalják azt a célt és programot, hogy megsemmisítik a kereszténységet. Ez csak egy mellékes epizód. De tán épp e paradoxon lényegében rejlik a mai ekkleziológia legnehezebben megragadható problémája: hogyan egyeztethető össze a Krisztus- és az emberközpontú gondolkodás, ha ez utóbbi fogalmat a kommunizmusra is kiterjesztjük? Akkor is, ha a kommunizmus egyaránt ellensége a Krisztus- és az emberközpontú gondolkodásnak is. Nos, véleményem szerint minden olyan kísérlet, amely a dialektika segítségével próbálja elmaszatolni ezt az ellentmondást, a farizeusok gondolkodásmódjára emlékeztet. * 1066
