Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - Tüskés Tibor: Egy irodalmi mindenes-Pomogáts Béla: Magyar girondisták
a jegyzeteket összeköti közös tárgyuk, a huszadik századi magyar irodalom, s a jegyzetek sorrendjét, a könyv szerkezetét meghatározza a tárgyalt témák időrendje. Kritikát írni kritikákról — olyan ez, mint kétszer fölmelegített tökfőzeléket fogyasztani. Fésültebben fogalmazva: kritikákról, irodalmi tanulmányokról kritikát írni - ahogy Határ Győző mondja: „ki - hogyan kritizálná azt, hogy ki - hogyan kritizál” - ennek van fölöttébb komikus vetülete is. Nos, ha az előttünk fekvő könyv jegyzeteket fűz a huszadik századi magyar irodalomhoz, talán megengedhető, hogy mi is széljegyzeteket fűzzünk a könyvhöz, és ne szabályos kritikát írjunk róla. Minden eddigi ironikus mondatunk ellenére Pomogáts Béla könyvét, sőt egész vállalkozását, Pomogáts Béla sokszínű és sokoldalú tevékenységét roppant fontosnak és hasznosnak tartjuk. Tájékozottsága, szorgalma, hatalmas munkabírása példamutató. Amiről ír, mindig fontos, amit ír, mindig kerek, frappáns, közölhető, ahogy ír, mindig vonzó, gördülékeny, egyetértésre késztet. Pomogáts Béla valósággal hiányzó irodalmi intézményeket pótol, sőt termékeny műhelye maga fölér egy jól működő irodalmi intézménnyel. Munkája éppen olyan fontos és pótolhatatlan, szerepe éppen olyan rangos és nélkülözhetetlen, mint amilyen a század első évtizedeiben - mutatós mutandis - mondjuk Császár Eleméré volt. Pomogáts Béla eredetiség helyett megbízhatóságra törekszik. Nem követ divatos, tiszavirág-életű elméleti iskolákat, irodalomszemlélete tradicionális, a kipróbált értékekhez ragaszkodik, nem ragadja el a fölfedezés vagy a képrombolás mámora. Az irodalmat művészetnek, esztétikai jelenségnek, egyéni alkotói tevékenységnek tekinti, de vallja annak társadalmi és történeti meghatározottságát és közösségi feladatát. Vezérlő elve, eszménye a nyugalom, a kiegyensúlyozottság, a megbízhatóság. Célja az egyeztetés, a feloldás, az összebékítés. így kerül nála egy kalap alá Babits és Szabó Dezső, Kassák és Németh László, Örkény és Mándy, Juhász Ferenc és Dobos László. Ez a szemléletbeli tágasság még a hiányokat is elfódi: ha már a huszadik századi irodalmunk nagy szellemeit ígéri, akkor hol marad Móricz és Krúdy, József Attila és Weöres, Pilinszky és Nagy László? No, persze Pomogáts Béla nem irodalomtörténetet ír, hanem „csupán jegyzeteket” fűz a század magyar irodalmához. Ennek a függetlenségnek, ennek az irányzatokon és irodalmi táborokon való kívülállásnak és felülemelkedésnek azonban a veszélyei is megvannak: kétfelől püfölik. Egyáltalán: lehet-e valóban függetlennek lenni - nemcsak a politikában - az irodalmi orientálódásban és orientálásban? Mert ma, aki függetlent mond, többnyire valamerre történő elkötelezettségét rejti csupán. Ám Pomogáts valóban függetlenségre törekszik, elhallgatásai is inkább természetes hiányok, mintsem tudatos válogatás és szelekció következményei. Legfőbb erénye a megbízhatóság, az elfogulatlanság, a részrehajlás nélküliség, az irodalomtörténeti adatok és események pontos ismerete. Módszere ugyanilyen könnyen definiálható. Célja az interpretátoré: inkább leír, mint értelmez, inkább ismertet, mint elemez és értékel. így aztán a szemléletükben egymástól fényévnyi távolságra álló alkotók is rokon minősítő jelzőket kapnak, s az értékskálán hasonló besorolást élveznek. Kedveli a fölsorolást, a névsorolvasást, a kategorizálást. Batthyány Lajos, Károlyi Mihály, Teleki Pál, Nagy Ferenc és Nagy Imre. Vagy: Dobos László, Duba Gyula, Mács József és Gál Sándor. Vagy: Pilinszky János, Nemes Nagy Agnes, Rába György és Rákos Sándor. Hogy talán mégsem egészen azonos minőségek és karakterek kerülnek így egymás mellé? Az az olvasónak ad tűnődni valót, ha nem éri be a sommás ítélettel, s ha van benne hajlam a kételkedésre és a kérdezésre. Pomogáts egyik fő módszertani sajátossága és erénye: sokat és jól idéz. Csáth Gézáról szólva például azt idézi hosszan, amit Bodnár György mondott Ambrus Zoltánról, Bodnár viszont Gyergyai Albertet idézi. Pályatársai, irodalomtörténész kollégái közül főként Bodnár Györgyöt citálja szívesen: vele ért egyet, neki helyesel. Azok az idézetei a legtalálóbbak, amelyek a teljes művek megismerésére ösztönöznek. A kötet tanulmányai minden bizonnyal nem azonos véleményre, értékítéletre ösztönzik az olvasót. Valószínű, más olvasók más írásokat emelnének ki. Számomra azok 1022
