Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - Sümegi György: Velencei Biennálé-centenárium előtt
persze hangos gesztusokkal, hogy minél inkább észrevevődjenek. Az egyik ellenművészeti látványosság a Giardini vaporetto-megállójában: egy posztamensben benne álló, a mellétől fölfelé színes fonállal sűrűn betekert mozdulatlan élőszobor-ember, aki időnként nyelvet öltött a járókelőkre. A gesztus, a valamit (és csak egy fontosnak vélt elemet) jelezni akarás meghatározója a kiállított munkák zömének, akár a száz vaginafényképről leolvasható másságot az azonosságban szemléltetik, akár Nam Jun Paik videoinstallációjában keresik a változó állandót. A történelem változásával - a nemzeti pavilonok is változnak, hiszen egységes német pavilon lett (megszűnt a volt NDK), Jugoszlávia fölbomlásával szétszéledtek a nációk, a volt Csehszlovákia pavilonjában külön cseh és szlovák részt alakítottak ki. így különösen adekvát a biennálészervezők szándéka, hogy a nomadizmusok s találkozások, az elvándorlások és visszatalálások és a vendéglátás (idegen művészek, pavilon nélküli nemzetekből - meghívása a nemzeti pavilonokba) egyaránt programpont. Ez utóbbit az izraeliek fejlesztették legtovább: pavilonjukban bevándorolt művészek állítanak ki, míg Izrael ideiglenes, nagyméretű üvegházat épített Stirling könyvháza mellett: egy minta kibucos, öntözéses, számítógéppel vezérelt uborkatermesztést mutatnak be — sugallva nemcsak azt, hogy vége a (hagyományos) művészetnek, hanem azt is, hogy a helyét a számítógéppel vezérelt mintagazdaság, mesterséges, másodlagos természet is átveheti. Vagy az ornamentika - amire jó példa a koponyamotívummal festett csempékkel kicsempézett francia pavilon. A politika s művészet legbékésebb együttélését a szétvált Szlovákia és Csehország közös pavilonjában láthattuk: két kiállítás és természetesen két zászlót vontak föl egymást megtapsolva, derűsen viselve a művészeti együttélést. Fotó- és videoinstalláció, a nagy nevek fáradt parádéja (USA: Luis Burgeois, Spanyolország: Antonio Tapies, Anglia: Richard Hamilton) egyaránt jellemző. Sőt, ez utóbbiak a díjazásban is fontos befutók - vagyis utólagosan, már-már életművekre adják a díjakat, nem (vagy csak nagyon óvatosan) vállalva a fölfedezés kockázatát, a tévedés lehetőségét. Biztosra mennek. A második világháború után (előtte Aba Novákot díjazták) adtak díjat a magyar pavilonban szereplő kiállítónak: a konceptuális művészet világszerte ismert alakja, Joseph Kosuth s nem a magyar pavilon kapta a fontos, áttörést jelentő elismerést. Fontos, ez valóban ránk is irányította a figyelmet: nagy érdeklődés mellett zajlott a magyar pavilon sajtóbemutatója, mind Kosuth, mind a megnyitón gépzenekoncertet adó Lois Viktor (és együttese) kiemelkedő közönségérdeklődést váltott ki. Lois számos külföldi meghívást is kapott. Az utóbbi évekhez, előző alkalmakhoz hasonlítva: most van jelen a legtöbb magyar mű (és művész) a beinnálén és a kísérő tárlatokon: El Haszán Róza (APERTO), Mu- lasics László, Trombitás Tamás (La coesistenza deli’ arte), Bak Imre, Fehér László, Kelemen Károly (Omage Palladio). Aids-ellenes, nagy neveket fölvonultató műegyüttes (Peggy Guggenheim Collection) ugyanúgy fontos biennáléelem, mint Francis Bacon megrázó életmű-válogatása (Museo Correr). A számos kiállítási elem sajátosan sokszínű, de lehangoló-kiábrándító, nagy bizonytalanságot sejtető-sugalló egyveleget (az egyik nyugati lap kritikusa vegyes salátának nevezte az egészet) tár a szakközönség és a látottakon nyilvánvalóan elbizonytalanodó nagyközönség elé. Az idei Velence - magyar siker, fontos elismerés: de egyúttal erőpróba és fölkészülés a centenáriumra. Egyfajta lázas kapkodás (vagy olaszos szervezetlenség?) is kitetszett itt-ott. S bántó pontatlanságok. Az egyik ilyen meglepetés: a Britisch Counsil Visual arts News programfüzete a velencei biennálé pavilontérképén pontosan jelzi a magyar pavilont — alaprajzban. Azonban a 29 pavilon sorában a magyart Uruguayének jelzik. Akkor, mikor évtizedes meddő várakozás után sikert értünk el, s minden korábbinál erőteljesebb volt a magyar képzőművészet megjelenése Velencében, 1993-ban. (Úny, 1993. augusztus) 1015
