Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 11-12. szám - AZ EPMSZ TANULMÁNYI NAPJAI. KAPOSVÁR 1993. - Kende Péter: '56 világjelensége

a hatását a baloldali eszmerendszerekre. Ezeknek a fejlődésében egy előző korszak 1917-ben kezdődött és ez a korszak 1956-ban szűnt meg, mert egészen ’56-ig nem szűnt meg lezáródni, bár folyton újból és újból lezárult, de folyamatosan nem szűnt lezáródni. Bármennyi vér, árulás, erőszak, kudarc és csalódás kapcsolódott is a lenini társadalomátalakítási kísérlethez, annak fő terméke, a szovjet államhatalom, uralkodó témája maradt mindenfajta szocialista gondolkodásnak. Ha másképpen nem, a polémia okáért. így például a mérsékeltebb szociáldemokraták esetében, amelyeknek a szovjet módszerek a helyes út negatív ellenpéldáját szolgáltatták, de úgy, hogy nekik állandóan bizonyítaniok kellett, miért térnek el ettől a modellszerű úttól. A Jean Paul Sartre-féle neodialektikusok számára a szovjet gyakorlat a maga tökéletlenségében is a hegeli egyetemes világeszmét helyezte a megvalósulás sínjeire. Elgondolkodtató, hogy még olyan sokkal progmatikusabb elmék is mint az angol szocialisták, pl. a Web házaspár vagy az ismert író H. G. Wellss a szovjet rendszerben tapogatózó kísérletet láttak egy új civilizáció felé. Egyenesen ezt a szót használták: új civilizáció.

Sztálin ugyan mindent megtett, hogy e spekulációk alól kihúzza a talajt, de valamilyen rejtelmes okokból a szovjetorosz erőszakra és hazugságra a nyugati intelligencia sohasem pártszerűen reagált, hanem mindig ideológiailag. Mármost 1956 őszén azok a szovjet harckocsik, amelyek átgázoltak Budapesten és Magyarországon, nemcsak a magyar szabadságot tiporták el, hanem a szovjet szocializmus eszméjét is. Agyúdörgésektől kísért imponáló temetési menet volt ez, méghozzá végleges. Legalábbis Európában. A szovjet szocializmus holttestét már soha senki sem tudta előbb kiásni. Ettől a perctől kezdve Oroszország megszűnt a porletárforradalom messiása lenni. A baloldali fejekben valami elkattant és a szovjet államnak csak az elnyomó zsandár klasszikus, ridegen köznapi, mégcsak nem is alvilági szerepe jutott. Fejtegetésem e pontjára érve be kell vallanom zavaromat az anyag gazdagsága előtt, mert hiszen az az európai baloldali gondolkodás az 1956 utáni évtizedekben valami olyan töménytelen mennyiségű ideológiai produktumot termelt ki és fogyasztott el, hogy azt még csoportosítani is lehetetlen. És hogyha elkezdeném sorolni a neveket a német-amerikai Marcuse-tól, a görög-francia Castorjadisig, könyvtárakat lehet összeállítani abból az irodalomból, amelyeket 1956 tanulságairól írtak. Ez az irodalom Magyarországon úgyszólván teljesen ismeretlen. Amire érdemes felfigyelni, az a következő: Kelet-Európa ’56 körül kicsúcsosodó története új problémakört, nyitott a nyugat-európai politika gondolkodásban. Ennek a problémakörnek a középpontjában a totalitárius állampárt veszélye, s az ellene való védekezés kérdései álltak. Ez igazán gyökeres változásnak tekinthető a korábbi korszakhoz képest, ahol így vagy úgy, de mégis elfogadták a Szovjetuniót szocialista országnak. A magyar forradalom ráadásul modellalkotó volt és ilyennek ismerték el. Helyét Európa nagy forradalmai között jelölték ki. Ez a szerep csak Magyarországnak jutott ki az európai gondolkodásban. Sem a csehszlovákiai 1968-as krízis, sem a későbbi lengyelországi események nem vergődtek fel erre a szintre, hogy őket egy sorba helyezzék az európai XVIII-XIX. századi nagy forradalmakkal. Francia történészek szerint a magyar forradalom gyorsított tempóban befutotta mindazokat a fázisokat, amelyekre más századokban a forradalmaknak hónapokra vagy évekre volt szükségük. Hadd húzzam ezzel

1005