Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - AZ EPMSZ TANULMÁNYI NAPJAI. KAPOSVÁR 1993. - Szilassy Sándor: Forradalmi Magyarország
A baloldal megrendszabályozása után Bethlen likvidálta a szélsőjobboldalt is. A különítmények parancsnokainak jó része - közöttük Ostenburg és Prónay - a királyt támogatta, így a kormányzó is ellenük fordult. 1923-ban Magyarország a Népszövetség tagja lett. A budapesti kormányzati rendszert, ha nem is kedvelte, de megszokta Európa, ami a két világháború között domináns szerepet játszott a világpolitikában. RENDSZERVÁLTÁS, ÚJRAKEZDÉS Tudjuk, hogy nehéz párhuzamot vonni történeti korszakok között. Ha igaz az, hogy a történelem néha megismétli önmagát, az a napóleoni mondás is alkalmazható néha, hogy a történelem keveredik a mesékkel és alaptalan feltételezésekkel. Korszakunk, a XX. század története tele van véres, kegyetlen háborúkkal, forradalmakkal és ellenforradalmakkal, rombolással és újjáépítéssel, a technikai haladás eredményeivel és az emberi butaság bizonyítékaival. A század elején az európai kul- túrközösség soha nem látott magaslatokra emelte a nevelésügyet, az irodalmat és a művészetet, hogy azután politikai gengszterek mindezt szemellenzős ideológiáik szolgálatába állítsák. A szinte kaiéidoszkopikus változásokat sokféle szempontból lehet kiértékelni. Történeti távlat még nem áll rendelkezésre az 1989-es rendszerváltást követő évek tárgyilagos felmérésére. Mégis, kíséreljük meg az összehasonlítást 1918-1921 és 1990- 1993 között, hogy levonhassunk néhány következtetést. 1919-ben éppúgy mint 1990-ben, a bukott kommunizmus helyébe kellett fizikai és lelki átalakulás révén új társadalmi és kormányzati rendszert létrehozni. Meg kell itt jegyezni, hogy a Kun Béla nevéhez fűződő Tanácsköztársaság 131 napig, alig több mint négy hónapig tartott, a Rákosi-Kádár-féle kommunizmus viszont több mint négy évtizedig uralkodott az „ideiglenesen” Magyarországon tartózkodó szovjet haderő árnyékában. Harminc évet szoktak egy generáció élettartamának tekinteni, így másfél generációt befolyásoltak a pártiskolák és a szemináriumok, a dróton rángatptt sajtó, rádió és televízió, a besúgóhálózat, de főként az, hogy úgyszólván minden állami kézben vagy állami ellenőrzés alatt működött, és az emberek egzisztenciája a párttól és a rezsimtől függött. Az első világháború után, az ellenforradalmi korszakban a megtorlás sok száz emberéletet követelt. Az elmúlt három év alatt nem volt B-lista, és senkit sem állítottak bíróság elé a kommunizmus idején elkövetett politikai bűncselekményekért, így az 1956 utáni megtorlásért. Amikor Jeszenszky Gézát megkérdeztem — igaz-e, hogy a jelenlegi parlament tagjainak fele MSZMP párttag volt, azt felelte: „Nem a fele, csak egyharmada”. Újabb adatok szerint a feltűnően nagyra nőtt Országgyűlés 386 tagja közül 262 volt a korábban uralkodó párt tagja. Ezeknek többsége persze nem a kommunista utódpártba lépett be, de feltételezhető, hogy nem minden Saulból lett Pál. A Nobel-díjas Szolzsenyiczin ezt írta 1991-ben: „A korrupt uralkodó osztály - a pártállam nómenklatúrája - nem akar lemondani a megszerzett privilégiumokról.” Az idézet talán túlságosan általánosító, de lényegileg alkalmazható minden közép-kelet- európai országra is. Lényeges különbségnek minősül, hogy 1918-ban a történelmi Magyarország esett széjjel, jórészt azért, mert a wilsoni pacifista elveket elfogadó kormány nem volt felkészülve a területrabló invázióra. 1989-ben a fokozatosan legyengült kommunista rezsimnek nem voltak nemzetiségi problémái, nem érte az országot katonai támadás sem. A gyengeségnek politikai és gazdasági problémák vetették meg az alapját. A glasznoszty és a peresztrojka fellazította a szovjet rendszert is, így a budapesti párt- és állam vezetőség nem várhatott az 1956-oshoz hasonló külső támogatást. Fokozatosan reformkommunisták kezébe került a kormányzás, akik különböző engedmények, így a 1000
