Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Salamon Konrád: Kovács Imre öröksége (Kovács Imre: Népiség, radikalizmus, demokrácia)
nált szekértábor kifejezés is, ami akkor nem valamiféle törzsi összetartozást jelentett, hanem a hasonló alapelveket valló szabad értelmiségiek azon vállalását, hogy egyénileg folytatott küzdelmük során - ha a sors úgy kívánja - közös szekértáborba kanyarodnak. A Nemzeti Parasztpárt meglapításával (1939) némileg változott a helyzet, de mint Kovács Imre vitacikkei is mutatják, az elképzelések és módszerek sokfélesége megmaradt. Amiben egyetértettek, az a nemzeti eszmények és hagyományok megkülönböztetett figyelembevétele, az emberi és polgári szabadságjogok maradéktalan érvényesülése és a társadalmi igazságosságra való törekvés. S mindezeken túl az a felismerés, hogy az országot nem lehet korszerűsíteni a lakosság több mint felét kitevő mezőgazdasági népesség cselekvő részvétele nélkül. Ezt akarta elősegíteni a falukutatás, mely nemhogy hízelgő, de kegyetlenül őszinte tükröt tartott a falusi népesség elé, mely a nagybirtok Jialálgyűrüjében” befelé, „önmaga ellen fordult”. S nem félt levonni a következtetést: minden változás után kiált! Ezt a változást akarta Kovács Imre kikényszeríteni a Márciusi Frontban, majd a Nemzeti Parasztpártban. Ez a népi ség tehát egy korszerű magyar társadalmat akart, amelynek érdekében a radikális eszközök alkalmazását is szükségesnek tárlattá. S itt meg kell állni egy pillanatra, mert épp a radikalizmus értelmezésének kérdésében különbözött egymástól az átalakulás mikéntjéről vallott népi és baloldali felfogás. A népiek sohasem titkolták, hogy gyökeres társadalmi-politikai változásokat akarnak, de ezeket nemzeti hagyományok messzemenő figyelembevételével szándékoznak keresztülvinni, szemben a baloldallal, mely türelmetlenül utasított el mindent, ami régi, azaz útjában áll az újnak. Jól tükröződött mindez a vallásokkal szembeni baloldali állásfoglalásokban és fellépésekben. Mivel e türelmetlen radikalizmus volt a korszak baloldaliságának egyik alapvető ismérve, a népiekről és Kovács Imréről elmondható, hogy ebben az értelemben soha nem voltak radikálisak. A történelmi, nemzeti hagyományok megőrzésének és a gyökeres társadalmi-politikai átalakulásnak a harmóniáját keresték a „nemzeti radikalizmusban”, amint ezt Bajcsy-Zsilinszky Endre is megfogalmazta. A kötet több írása foglalkozik a harmadik út kérdésével. Köztudott, hogy Kovács Imre sokat viaskodott e témával, s a második világháború idején nemegyszer és türelmetlenül utasította el e nézetet, híveit ködlovagoknak, illuzionistáknak, riadt lel- keknek nevezte, akik azért emlegetik gyakran a harmadik oldalt, mert nem értik és éppen ezért nem is tudják követni az európai politikai fejlődést. Kovács abból indult ki, hogy a világháború végén az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szövetségében harcoló szovjetek nem tudják teljesen függetleníteni magukat szövetségeseiktől, tehát közös győzelmük esetén remélni lehet a népek önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Ebben csalódnia kellett, s a hatvanas években több alkalommal is elismerte tévedését, megkövetve Németh Lászlót, mint a harmadik út meghatározóját, mely nemcsak külpolitikai tájékozódást jelentett, hanem a népi gondolatnak mint középpárti eszmének a kifejeződését is. Azaz számukra nemcsak a despotikus szocializmus volt elfogadhatatlan, de az „aki bírja, marja” elvet valló liberális kapitalizmus is. Ne feledjük, hogy a mai nyugati szociális piacgazdaságoknak akkor még hírük sem volt, s nem véletlen, hogy W. Röpke svájci közgazdász, a szociális piacgazdaság egyik megálmodója, akkor írt könyvet e témáról, mely Harmadik út címmel jelent meg magyarul és aratott nagy sikert. Napjainkra nyilvánvaló, hogy a magyar közvéleményre épp azért lehetett nagy hatással a Harmadik út gondolata, mert megfelelt mind külpolitikai, mind centrumpárti társadalomátalakító elképzeléseinek. A hazájából elüldözött politikus számára megrendítő élmény volt 1956 forradalma, majd annak kegyetlen eltiprása. Megint megtaláltuk az utat - írta Kovács Imre büszkén tanulmánya címéül. A „forradalom programja Kelet és Nyugat ellentétének szintézise, ugyanakkor az emberi nagyság és hősiesség olyan eseteit nyújtotta, amelyek a mitológia világába emelik szereplőit.” Mindez azonban nem nyomhatta el 94
