Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 11-12. szám - AZ EPMSZ TANULMÁNYI NAPJAI. KAPOSVÁR 1993. - Pomogáts Béla: Magyar-magyar párbeszéd

A nyugati világban, a legszerényebb számítások szerint is, egymilliónál több, inkább másfél millió olyan magyar él, aki megőrizte anyanyelvét és anyanyelvi kultúráját, és szolidaritást érez az egyetemes magyarság iránt. Ez a nagyvilágban szétszórtan élő magyarság - erről magamnak is vannak tapasztalataim - igen nagy szellemi, politikai és gazdasági erőt jelent. Okos politikával és a közös nemzeti felelősségtudat mozgósításával ezt az erőt mindenképpen az összmagyar feladatok mellé lehet állítani. Természetesen azokat a csoportokat (és mozgalmakat, nyugati magyar közösségeket) kell megszólítani, amelyek valóban képesek támogatni a magyarországi konszolidációt és felemelkedést, illetve a Kárpát-medencében élő magyar népcsoportokat, nemzeti kisebbségeket.

Alighanem az imént vázolt helyzet szabja meg azt a stratégiát, amelyet a magyar-magyar párbeszéd alakításában, az anyaországban, a szomszédos országokban és a nyugati világban élő magyar szervezetek és intézmények kapcsolatainak szervezésében követnünk kell. Kétségtelen, hogy az egyéni kapcsolatok mellett és előtt - ezek általában családi, baráti és szakmai szálakon jönnek létre - a szervezeti kapcsolatoknak lehet igazi ereje és hatékonysága. Ez a felismerés fogalmazódott meg a Magyarok Világszövetségének felépítésében, illetve újjászervezésében, habár, véleményem szerint, a világ- szervezetnek nem sikerült átfognia a nyugati és még kevésbé a hazai magyarság teljes spektrumát. És ez a felismerés nyilvánul meg a különféle magyar társadalmi és kulturális szervezetek, egyesületek összeköttetésében és együttműködésében. A jelen esetben az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem és a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság találkozójának megrendezésében is. Bejelenthetem, hogy ehhez az együttműködéshez szíves-örömest csatlakozik az általam képviselt Anyanyelvi Konferencia.

Végül is az összmagyarság szellemi egymásra találása, az a virtuális nemzeti egység, amely nem a politikai, hanem a kulturális nemzetfogalomra, a lelki és az erkölcsi szolidaritásra épül, az összeköttetéseknek és az együttműködésnek abban a szellemi hálójában jöhet létre, amelyet az ilyen találkozóknak lehet és kell megszőnie. Bibó István annak idején a „szabadság kis köreinek” létrehozását sürgette, minthogy bennük látta a társadalom teljesebb autonómiájának előkészítőit, most a magyarság kulturális, szellemi és lelki szolidaritásának „köreiről” kell szót váltanunk. Ezek készíthetik elő a történelmi kényszerek következtében megosztott magyarság belső kommunikációjának létrehozását és a nemzet kulturális egységének helyreállítását. A következő éveknek ez lesz az egyik legnagyobb, legtöbb felelősségtudatot kívánó feladata.

970