Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Vékony Gábor: A kazár kérdés I.
O.: i. m. 5-6). Ez pedig arra utal, hogy a kazár írásnak voltak pergamenre írott emlékei is, illetőleg, hogy a pergamenre való írás ismert volt a kazároknál, utóbbi iratok jelentős része héber lehetett vagy héberek is lehettek. Nem lehetetlen, hogy ennek a kazár hébernek az emléke a levél jobb alsó sarkában lévő, más kéztől származó Yi§baq hapamas aláírás. A parnas ugyan zsidó közösségek tisztviselője (uo. 27), ez azonban már szerepel a korábbi aláírók között. Nem származhat Izsák aláírása az Eik kancelláriájából? Ezt az utóbbi kérdést annál inkább fel kell tennünk, mert Izsák aláírásában a nün egészen különösen megrajzolt, fölül háromágú (i. m. 9, 19 - az utolsó N-jel). Ugyanilyen háromágú átalakítását találjuk egy kazár érmen az arab /a-ligatúrának (Bykov, A. A.: íz istorii deneínogo obrasáenija Xazarii v III. i IX. w. Vostoénye istoéniki po istorii narodov Iugo- Vostoénoj i Central’noj Evropy III. Moskva 1974. 74., II. t. 2). Ez az érem a kazár éremverés korai darabjai közé tartozik, meg kell jegyeznem, hogy más érmeken a sad vagy isad rovásírásos ligatúra szerepel hitelesítő jelként (Vékony G.: Késő népvúndorláskori rovásfeliratok i. m. 28), amelynek s-jele ugyancsak háromágú fölül. Ha Izsák aláírásának N-jele valóban ebben az összefüggésben értelmezhető, akkor a kazár másodkirály kancelláriája megőrizte ezt a gyakorlatot a X. században is a megelőző sád-idöszakból. Ez azt is jelentené, hogy ennek a kancelláriának valóban voltak héber iratai (meg arabok is nyilván), s Izsák parnas címe itt egyszerűen adminisztrátort jelentene. Az mindenesetre világos, hogy az Iliket semmi különösebb kapcsolat nem köti a kärmäni rabbanita közösséghez. Engedélyezi a levél továbbítását, hitelesíti azt, ezzel mintegy államigazgatási funkciót gyakorol — Izsák parnas szolgálatait igénybe véve - semmi több. A kazáriai zsidóságról tehát, a fentieket összegezve, a következőket mondhatjuk: A kazárok a zsidó hitet a IX. század közepén vették fel. Az áttérés karaita „térítők” munkásságának következménye volt, adataink arra utalnak, hoy a kazárok mindvégig karaiták maradtak (tehát nem volt „vallásreform”, noha egyesek áttérését a rabbanita hitre nem zárhatjuk ki). Rabbanita közösségekkel számolhatunk a Krim-félsziget görög városaiban, adatokkal is bizonyíthatóan Phanagoria-SamkarSban. Ezek a zsidó közösségek esetleg már a római kortól folyamatosak itt (vö. Golden, P. B.: Khazaria and Judaism i. m. 137, 28. j). Közvetlen bizonyítékunk azonban nincs erre. A Konstantin-legenda tanúsága szerint Khersonban szamaritánusok is éltek (nem gondolnék Szyszmannal arra, hogy a szent összekeverte a karaitákat a szamaritánusokkal: Szyszman, S.: Oü la conversion du roi khazar Bulan a-t-elle eu lieu? Hommages á André Dupont-Sommer. Paris 1971. 534. kk). A nyugat-európai radaniták már a IX. században rabbanita közösségeket alapítottak Kievben és kazár fővárosban. A kazáriai közösségek gyarapodása folyamatos volt, főként bizánci rabbanita menekültekkel. A kazárok zsidó hitre térésének kelet-európai hatása, annak következményei vitatottak, s ez a vita szélsőséges megnyilvánulásoktól sem mentes. Az egyik oldalon az áttérés lekicsinylő értékelése és gyakorlati hatástalansága áll, míg a másik oldalon olyan szélsőségesen naiv tévelygéssel is találkozhatunk, amely az egész későbbi keleteurópai zsidóság eredetét a kazárokra vezetné vissza. Igaz, ez utóbbi nem a tudományos szakirodalmat jellemzi, hanem főként laikusok között található meg. Tanulmányuk második részében e problémakört állítjuk vizsgálódásaink középpontjába. (Folytatása következik) 938
