Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Kaba Ákos: Széljegyzetek egy új magyar őstörténeti tanulmányhoz

föl, hogy az indo-európai nyelvcsoport viszonylag fiatal tagja az Óvilág nyelvcsaládjának. ”

Az alig kezdődő finn-ugor nyelvhasonlítások, Schlözer hatása alatt, mint ez a Göttingenben tanult Gyarmathi Sámuel eetében kétségtelen, a szókészletet egyoldalúan a származás bizonyítására vizsgálták. Erre figyelt föl egyik jeles reformkori történészünk.

Fessler Ignacz 1825-ben írt Die Geschichte der Ungarn című tízkötetes művének bevezetésében már kifogásolja a nyelvészeti írások származást bizonyító, egyoldalú szóösszehasonlításait. Szerinte nemcsak a megegyezéseket, hanem a szókészletek teljes keresztmetszetét kell átvizsgálni. O ezt módszeresen, különböző fogalmakból összeállított szószedettel be is mutatja. Összehasonlítása végeredményeként megállapítja, hogy a magyarok annyira lappok vagy finnek, mint eredetileg a bolgárok szlávok voltak. Tehát Fessler 165 évvel ezelőtt már világosan fölismerte és bizonyította, hogy a nyelvrokonságból nem lehet egyértelműen származásra is következtetni. Várható lett volna, hogy ez a korát megelőző fölismerés irányelv lesz a nyelvkutatásban, ennek azonban pont az ellenkezője történt.

A szabadságharc leverése után Hunfalvy Pál ajánlására a Göttingenben végzett indogermán nyelvész Budenz József lett a finnugor nyelvkutatás irányítója. Nem tartjuk valószínűnek, hogy ne ismerte volna Fessler tízkötetes német nyelvű munkáját. De úgy látszik, a Göttingenben fogant északi származásunk mélyebben gyökerezett szemléletében és Hunfalvyval együtt e feltevés bizonyítására fordították minden energiájukat. Ehhez a Bach-korszak a legkedvezőbb hátteret nyújtotta. Bár Hunfalvy is hangsúlyozta a nyelvek „teljesebb egybehasonlítását”, mint alapvető követelményt, ennek ellenére Budenz-cal együtt csak az egyezéseket kutatták, az előre megfogalmazott származáselmélet alátámasztására.

Mivel a lapp őshazát semmiképpen sem lehetett valószínűsíteni, azért mást kellett keresni. A lótartás közös pár szava elég bizonyíték volt ahhoz, hogy az obi-ugorok legyenek a közvetlen őseink. E közösségből a szétválásunkat Hunfalvy az i. sz. 8. századra helyezte. A következő lépésben ennek alapján feltételezték, hogy a magyarság műveltségi szintje és szókészlete még nem sokkal a honfoglalás előtt is azonos volt az obi-ugorokéval. A rokon nyelvekben ugyanis csak az ősközösségi állapotokra jellemző szavak közösek. Következményként minden olyan szavunkat, amely a finnugor nyelvekben nincs meg, jövevényszónak nyilvánítottak. így lett tehát gazdátlanná műveltségi szókészletünk.

Ez a honfoglalás előttre rögzített kiválásunk ösközösségi feltevése az embertan, régészet, néprajz és az újabb nyelvtudományi eredmények alapján tarthatatlanná vált. A finnugrisztika ezért kénytelen volt az obiaktól való elszakadást időben mind távolabbra helyezni; Zsirai i. sz. 500, majd időszámításunk kezdete előttre, Hajdú i. e. 500 (Bartha i. e. 1000), sőt Hajdú Péter kihangsúlyozza, hogy i. e. 2000 körül az ugor kiválás idejében már nagyon laza lehetett a magyarok kapcsolata az obiakkal. A honfoglalásig tehát a finnugrisztika is már több ezer éves önálló magyar nyelvvel számol.

Ily tetemes időrendi korrekció szükségszerűen megkövetelné a jövevényszavak újraátvizsgálását. Erről azonban a finnugrisztika gondosan megfeledkezett. Vagy talán feltételezik, hogy az obiaktól való elválásunk utáni pár ezer év alatt nem keletkeztek önálló magyar műveltségi szavak? Jelek szerint az utóbbira kell következtetnünk, mert a közelmúltban kiadott Történeti etimológiai szótár (továbbiakban TESZ), szerkesztői is figyelmen kívül hagyták ezt az időrendi eltolódást, és változatlanul a múltszázadi feltevés — a közvetlen obi-ugor származásunk alapján dolgozták föl a jövevényszavakat.

Hogy állításunk nem alaptalan, kitűnik akkor, ha fellapozzuk a TESZ-ben a szláv kölcsönszavakat. Meglepődve tapasztaljuk, hogy a hivatkozások föforrása még mindig Miklosich, aki Die slawischen Elemente im Magyarischen című könyve 5. ol868