Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Páskándi Géza: Az új tasmán szótár (hangjáték)

vesem. Van olyan idő, amikor érzi az ember: torkig van - nem hallgathat tovább! Mert kicsúszik a történelem­ből... semmivé válik az élete... nincse­nek többé célok, nagy emberi célok... csupa apróság, porszerű lesz minden... Élő halál. Hát meg kell tennünk. Kezdjük el. NÖ Nem, nem lesz jó. Gondolkodtam rajta. FÉRFI Micsoda?! NŐ Nem tarthatjuk meg magunknak a tasmán szavakat. Le fogjuk írni őket... FÉRFI Megőrültél? Hogy továbbra is nyugodtan éljék világukat és ugyan­úgy irtsák a népeket? Hogy ne legyen ez a fenyegetés?! A mindig felbukkan­ni képes, a meghökkentő jelenlét, ami betoppan a kis meghitt történelmi éle­tükbe? Nem, ezt nem tehetjük, kedve­sem! NŐ Félek... már a veréskor féltem, hogy a kicsi, itt bennem, itt a hasam­ban megsínyli... A kezem fájni fog, a nyelvem is... s mindezt ő érzi... Mire születik, s hogyan? Megrázhatja... És ha a szülei nyomorékok lesznek, talán ő is... (csend.) FÉRFI Nem, ezt nem kellett volna! Er­re nem gondoltunk, látod? Aki ilyenre szánja életét, mint mi... az nem teheti meg... Két fanatikus nyelvész, nép­rajztudós nem engedheti meg, aki úgy döntött, hogy folytatja egy kihalt nép életét s új történelmet csinál... Micso­da őrültség volt... Erre nem gondolni! NŐ A szótárat ki kell adni! Meglátod, az lesz az igaz út! Ki kell adatni! Hadd emlékezzenek! (kintről hangok) NŐ Jönnek! FÉRFI Nem, akkor sem! Tégy, amit akarsz, de én... én nem. NŐ Pszt... PARANCSNOK Nos, alkotnak már? Nem látom a teleírt papírt... FÉRFI Nem is láthatja. PARANCSNOK Hát persze, hogy nem. Hiszen maguk szélhámosok! Maguk úgy tasmánok, ahogy én lengyel pápa! Hát akkor hogy is akarnék én tasmán szavakat maguktól? Látja, milyen os­toba volt, őrmester! Bekísérte ide ne­kem a legelső szélhámos társaságot! ŐRMESTER De hát uram, azt mond­ták... PARANCSNOK És ha én azt mondom, hogy Jézus Krisztus vagyok, elhiszi? ŐRMESTER Már hogy hinném el, uram? PARANCSNOK Na látja! NŐ Uram, itt valami tévedés van... mi valóban tasmánok vagyunk... PARANCSNOK Kisasszony... ne néz­zenek engem bolondnak. Inkább sze- delőzködjenek és menjenek szépen ha­za! A hatóság félrevezetéséért pedig majd utána kapják meg a büntetést! FÉRFI Uram! Fölösleges sértegetnie. Mi tasmánok vagyunk! PARANCSNOK (gúnyosan) Valami iratféle? FÉRFI Hiszen... úgy tudják, hogy mi kihaltunk... hát akkor honnan lenne? PARANCSNOK Akkor pedig mivel bi­zonyítják! Egyedül a szóval, a beszéd­del bizonyíthatnák... De én nem tudok tasmánul, és itt senki más... Tehát le kéne írni, vagy magnóra mondani... de önök erre nem hajlandók... és termé­szetesen mi megértjük, miért. Mert szélhámosok. Viszontlátásra! NŐ Várjon, uram! FÉRFI Szélhámost akar csinálni belő­lünk, hogy ne kelljen szembenéznie a fenyegetéssel. PARANCSNOK Miféle fenyegetéssel? Ugyan! FÉRFI Hogy a kihalt népek igazából sohasem haltak ki! Hogy felköltöztek, elmenekültek a csillagokra! Az idegen bolygókra! Az űrbe! PARANCSNOK Ez bolond! Őrmester, dobja ki! ŐRMESTER Na gyerünk, áltasmánok! FÉRFI Váljon! Adjanak papírt... vala­mi rendes papírt... És rendes tollat... (kis csend) PARANCSNOK De, ha átvernek ben­nünket... NŐ Igazat beszélünk, uram! PARANCSNOK Vigye őket a cellájuk­ba. Adjon nekik papírt, jó sokat! És tollat! (távolodva, maga elé) Milyen naivak a szellem emberei... A legol­843

Next

/
Thumbnails
Contents