Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 8-9. szám - Varga Imre: "Bízom az igazság mindenhatóságában" - beszélgetés Kocsis Istvánnal)
A magyar nacionalizmus a kiegyezés-korban nem vált államilag támogatott vallássá, mint például a mai Romániában. Ha a kiegyezés-kor magyarországi román lapjait, például a loan Slavici szerkesztette Tribunát tanulmányozzuk, rádöbbenünk az igazságra. Elég néhány számát elolvasnunk a Tribunának, hogy felismerjük, hogy a Tri- buna nem küzdött a magyarországi románok nemzetiségi jogaiért, egészen mást akart elérni: apolitikusan sértő magyarellenes hangjával, rágalmaival, provokációival azt akarta elérni, hogy a korabeli magyar politikának menjen el a kedve az Eötvös-féle „ eszményhez való ragaszkodástól, azaz a magyar nemzetiségi törvénynek nem a megtartásáért, hanem a megtagadtatásáért küzdött. A Tribuna iránya nem válasz semmiféle, a magyarországi románságot sértő törvényre vagy intézkedésre: célja éppenséggel ilyen törvények, illetve intézkedések kiprovokálása. De érdemes azon is elgondolkoznunk, hogy a román nemzetiség jogaiért legkeményebben küzdő román politikusok közül kerültek ki az ún. magyarbarátok. Közéjük tartozik Miron Roman érsek, valamint Alexandra Mocioni és Vincentiu Babes képviselők. Ok elismerik az 1848-as uniót, ami azt is jelenti, hogy elismerik a kiegyezés korit is. De távolról sem magyar érdekből. Az unió számukra ugyanis elsősorban azt jelenti, hogy a magyar közjog védelmébe veszi a román nemzetiséget, másodsorban pedig azt, hogy a Király-hágón inneni és a Király-hágón túli románság is egyesülhet. És ők a magyar közjogot nem azért becsülik meg, mert a magyar kormány így kívánja, hanem mert megbecsülése a román nemzetiségnek is érdeke. A magyar közjog ugyanis a román egyházi, iskolai és kulturális autonómia megtörhetetlen védelmezőjének bizonyul. És ezt nemcsak Miron Roman, Alexandra Mocioni vagy Vincenjiu Babe? ismerik fel, hanem az erdélyi és magyarországi román értelmiség többsége. Ám e többség nemsokára olyan helyzetbe kerül, hogy amit felismert, nem meri vállalni. Éppen a Tribuna indít ellenük sikeres rágalomhadjáratot. Bonyolult kérdéssel állunk szemben. A román irredenták szerint jogos és igaz az, ami a román nemzetnek használ. Miron Romanék szerint a jog és igazság megcsúfolása nem lehet román érdek. A román irredenták (a Habsburg-pártiak és a Hohenzollem-pártiak is) azt állítják, hogy a kiegyezés utáni Magyarország nem jogállam. Miron Romanék szerint viszont a korabeli Magyarország jogállapota a román nemzetiség kibontakozásának szilárd biztosítéka. Nem nehéz kimutatni, hogy az volt és az is maradhatott volna. A magyar közjog igen erős - ami azt is jelenti, hogy magyar állampolgárnak lenni a dualizmus korában nem volt lebecsülendő dolog. A korabeli romániai román sokkal kiszolgáltatottabb, mint a magyarországi, illetve erdélyi román. A magyar közjog erejét megtörni gyakorlatilag lehetetlen. Nem sikerül sem a magyar nacionalistáknak, sem a román irredentáknak. Aki hivatkozni tud - illetve hivatkozni akar - rá, annak tulajdonképpen nyert ügye van. Mit ajánlanak a román mozgalom irredenta szárnyai a román nemzetiségnek ahelyett a magyar közjog helyett, amely védelmezi a magyar államiságot, a magyar korona országai területi integritását, de erős akadály ugyanakkor a magyar szupremáciára törő magyar nacionalisták útjában? Tulajdonképpen semmit az irredenta célon kívül. Az irredenta céllal persze velejár a rossz lelkiismeret. Hisz az irredenta cél érdekében történelmet és jelent hamisítanak. Meghamisítják a Miron Roman irányzatának a törekvéseit is. Hiteltelenítik. Ha nem hiteltele- nítik, könnyen megvalósulhatott volna a kölcsönös érdekeket figyelembe vevő magyar-román együttműködés. így volt ez valahogy. A Miron Roman sorsa egyébként igazi tragikus sors. Milyennek látják őt magyar ellenfelei? Magyarellenesnek és veszedelmesnek, megátalkodottnak, engesztelhetetlen román nacionalistának. Ez persze nem felfoghatatlan, ha azt is figyelembe vesszük, hogy magyar részről mikor és kik lépnek fel ellene. Az egyetlen valóban nacionalista magyar miniszterelnök, Bánffy Dezső idején, 1896-ban. Persze bonyolítja a kérdést az is, hogy Bánffyt a román irredenta legsikeresebb provokációja, az 1894-es hírhedt memorandum-per juttatja uralomra. De Miron Roman előbb is, 1879-től kezdve mindig fellép mind a magyar törvényhozás, mind a magyar kormány ellen, ha úgy tűnik neki, hogy azok a román 832
