Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 8-9. szám - Mózes Attila: Hüvely Matyi csodálatosan posztmodern élete (próza)

Hüvely Matyi - más hasonló hülyékkel együtt - itt és egyedül maradt.

Úgy kell neki(k)!

Itt a vége, fuss el véle, mondhatnám Hüvely Matyival. De hát hová? A vén Európának, a büszke nőnek azért van csak a hócipője tele velünk, mert egy gyönyörű nőnek ugyebár - a formális esztétika szerint - nincsen töke. Mert — ugyebár — holtlogikus, hogy ha a nagymamámnak töke lett volna, akkor ő lett volna a nagypapám, nemde? S akkor az én mesém erről a Hüvely Matyiről is hosszabb lett volna. És kerekebb. De a hegedűkadencia azt súgta nékem föntebb, hogy a posztmodern az, aminek nincsen koherenciája-autar- kiája. Nincsen annak patikája, patikája... Aludj hát piciny kis posztmodem, együttélő olvasó, lefekvés előtt gondosan nyomd ki a tévé szemét, nehogy csupa komiszságból azzal serkentsen álomra, hogy „Talpra, magyar!”; netán hogy azonnyomban nemzetiségi máslétre ugrasztva riasszon a valóságra: „Desteapta-te, románé!". Sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss- sssssssssssspííífíííííííííííímíííííííííííííííííííífíííííííínííínííínííííííííííííííínííííííííűíííííí