Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Lőrinczy Huba: A polgár meg a kutyája avagy a zendülés viszolygó dicsérete (Márai Sándor: Csutora) (kritika)
korcs puli agresszív, jószerével nevelhetetlen, kiszámíthatatlan s elvégre a gazdáit is megmaró jószág, nem érdemes regényt koncipiálni. Márai nagyon is tudta mindezt, s ámbár az első fejezet címe „Cave canem!” (Óvakodj a kutyától!), iróniával teli e latin nyelvű tanács, része a könyv egészében zajló szemfényvesztésnek, a valóságot stilizáló, átlényegítő játéknak. A Csutora a maga lehetőségei közt s a szerzői szándékhoz híven „világmodeír, a krisztinavárosi polgári lét görbe tükre, a gunyoros önszemlélet remeke, s paródiája egyszersmind a regényírás folyamatának. Márai nem véletlenül kedvelte e „tréfás könyvecskéit: tisztában volt értékeivel. Diáriumában beszámol a mű cseh kiadásáról, dohogván, amiért a címlapon „egy szörnyeteget” pillant meg, „... valamilyen átmenetet egy korcs drótszőrű foxterrier és egy klozetkefe között” (vö.: Napló 1943-1944. Bp., 1990. 22-23.), s feledvén, hogy a regényben ő is „klo- zettkeféhez” hasonlította Csutorát (23.)... Szegedy-Maszák Mihály monográfiája (Márai Sándor. Bp., 1991. 34-45.) fölvázolja azt az emberi-alkotói kapcsolatot, amely az idősebb írótárshoz, a választott mesterhez, Kosztolányihoz fűzte szerzőnket. Észrevételeit a Csutora ismeretében tovább gazdagíthatjuk és árnyalhatjuk. Márai, a mesterré váló tanítvány e regényének mind a felszíni, mind - s ez a jóval fontosabb! - a mélyvilágában igen erősen kötődik Kosztolányihoz. Önállótlanságról, epigonságról természetesen szó sem eshet, a kutyaregény öntörvényű, szuverén alkotás, ámde ily minőségében is visszamutat a Számadás korszakában élő pályatárs ragyogó kis- és nagyepikai műveire, az Édes Annára, legkivált. Nem csupán a színhely - a Krisztina - azonosságára gondolunk, nem is csak arra, hogy a Csutorában megjelenülö bérház feltűnően emlékeztet a Kosztolányi-könyvben bemutatottra (Márai közlése szerint „... a ház, ahol a regény - az Édes Anna: L. H. -játszik, a mi házunk volt”: vö.: Föld, Föld!..., 122.), még csak nem is arra, hogy a szöveg többször (pl. 52., 63. stb.) s mindig ironikusan emlegeti az alávetettek, főként Teréz, a szolgáló lázadó hajlamait, ügyefogyott és torz „osztályharc-kísérleteit”, hanem sokkal inkább a cselédtörténet rezonőijének, illetve a kutyahistória narrátorának filozófiájában megnyilvánuló párhuzamokra. Ha Moviszter doktor ekként beszél: (az emberiséget) „Nem szeretem, mert még sose láttam, mert nem ismerem. Az emberiség holt fogalom. (...) minden szélhámos az emberiséget szereti., Aki önző, aki a testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak az emberiség az ideálja. Embereket akasztanak és gyilkolnak, de szeretik az emberiséget. (...) Nincs is ennél kényelmesebb valami. Végre semmire se kötelez. Soha senki se jön elém, aki úgy mutatkozik be, hogy én az emberiség vagyok. (...) Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség” (Édes Anna. Bp., 1967. 101.) - válaszol, sőt, rímel erre a Csutora történetmondójának eszmélkedése: „Talán nem is szereti az állatokat, általában. Nem hatódik meg, ha a tehenek, a házinyulak vagy általában a kutyák létezésére és sorsára gondol. Mindig és mindenben csak az egyént szereti - az »emberiséghez« nincsen semmi köze, mindig és legfeljebb csak néhány kiválasztott emberhez. Minden általános érzést és tételszerű lelkesedést gyanakvással fogad; úgy vette észre, hogy azok, akik »az emberiséget« vagy »az állatokat« általában és tételszerűen szeretik, szemrebbenés nélkül engedik elpusztulni Jóskát vagy az útjukba vetődött kóbor ebet. (...) mit csináljon a százmillió emberrel? Hogyan szeresse őket? Milyen módon segítsen rajtuk? Nem ismer senkit közülük. Talán mégis ott kell elkezdeni a világot, ahol legközelebb éri, ahol egyáltalán hozzájut” (41.). S ha doktor Moviszter etikájának „Az irgalom” volt a kulcsszava (i. m. 100.), hasonlóképp nyilatkozik a kutyaregény elbeszélője is, megkérdvén: „Van-e más megoldás, más fegyver, mint a türelem és szeretet?” (115. - lásd még: 120., 125.), s a narrátor épp a szeretet és türelem hiánya miatt bukik meg Csutora, egyszersmind önmaga előtt. S túl az eddigieken: Márai könyvének egynémely részletei (87-88., 92-93., 98.) Kosztolányi 1928-as keltezésű, nagyszerű „kutyanovelláját”, az Alfát, a leckeszövegek szánalmas bárgyúságait szajkózó nyelvtanárról, Mr. Blochról szóló oldalak (94-96.) meg az 1916-os remeklést, a Szürke glóriát idézik emlékezetünkbe. Mondjuk ki még egyszer: nem a Csutora szerzőjének 771
