Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Hamvas Béla: A közvélemény anatómiája (esszé)
A privatizmus amilyen megdönthetetlen, éppen olyan gyanús. Bizonyos, hogy ez a jelenség is éppen úgy a modern korral függ össze, mint mindaz, amit a tömeguralom idéz fel. Az antik, vagy a középkori világban nyilvános és magánélet külön nem volt: az egész élet a nyilvánosság előtt folyt le, bárki bárhová betekinthetett, - az életnek ez az átlátszósága és átnézhetősége kizárta a privatizmus misztikus homályát. De ez nemcsak azt jelenti, hogy abban az időben a közszerep és a magánélet között nem volt különbség, hanem azt is, hogy az egész élet egzisztenciális volt. A tömegszerep és magánélet az a kettéválás, amely az emberélet egzisztenciátlanságának jele. Magánélet csak ott van, ahol tömeg van: ez az ember menekülési lehetősége a nyilvánosság, a publikum, a - közvélemény elől. A magánéletben végre úgy élhetne, ahogy közvetlenül képességeiből folyik, - ha... A magánélet és közszerep két oldala ugyanannak a tömegkorszakbeli társadalmi helyzetnek. A nyilvános és privát, a szerep és belsőség ugyanaz az életszituáció, - csak a publikum felé más arculat fordul, mint az elementáris élet felé. Ez a publikum felé fordult arculat felel meg annak, amelyik a közvéleményt hangoztatja. 4. Olyan korban, amelyben a tömeg jutott uralomra, az emberi egzisztencia szükségképpen szereppé és magánéletté szakad ketté. Ezzel adva van a közvélemény kifejlődésének lehetősége, mert a közvélemény nem egyéb, mint a valótlanná vált, lényegtelen ember, vagyis a véleménytelen véleménye. Ez azonban csak a keletkezés lehetősége: maga a közvélemény, főképpen pedig természete, hogy mivel tárgytalan, véleménytelen és tartalmatlan, az a bizonyos formai, tisztán manifesztális, még nincsen érintve. Abból, hogy a magánélet a közszereptől különvált, csak az következik, hogy közvélemény van. Az is kiderült, hogy ez a kiemelkedés ellen irányul, vagyis azt éri, aki fejét kiemeli a tömegből, véleményt akar formálni, egzisztenciális életet akar élni, lényeges, - „valóságos” akar lenni. A közvélemény tulajdonképpen a véleménytelenség félelme a véleménytől. Most már arról kell szó essék, hogy ennek mi az oka és miért történik ez szükségképpen így, ahogy történik. A korban, ahol a tömeg uralkodik, a nyilvános szerep a kulisszák mögötti világot takarja. De a magánéletnek ehhez semmi köze sincs. A kulisszamö- göttiség a nyilvánossághoz tartozik, ha el is van rejtve előle. A kulissza nem diszkrét, ellenkezőleg: dekoráció. S amit rejt, nem szeméremből rejti, hanem taktikából. A magánélet az a terület, ahol dekoráció, vagy taktika számításba sem jöhet. A magánélet alapvető jellemvonása nem az, hogy diszkrét, hanem, hogy: intim. A diszkrét közösségbeli attitűd: tapintat, viselkedés mással szemben és más iránt, vagyis feltételezi a mást. Intimitás csak ott van, ahol az ember vagy egyedül van, vagy úgy van, mintha egyedül volna: baráti körben, családban, otthon. Minden szerep kizárva: magánember, - nem politikai, hanem pszichológiai lény. Magánélet egészen szorosan véve az az élet, amit az ember teljesen egyedül, önmagának él, főképpen az, ahogyan eszik, amit eszik, ahogy vetkőzik, mosdik, öltözik, ahogy valamiről, vagy valakiről valamit gondol, amit nem 695
