Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Vadai István: mikéntha, akárha, habárha, talánha (Petőcz András verseiről) (kritika)

részt a hasonlítás szava, másrészt kapóra jön ti-tá-ti ritmusa, amit verstanaink am- phibrachisneik neveznek.

Nos, az amphibrachis fontos eszköze minden ügyetlen költőnek, mert segítségével a hosszú szótaggal kezdődő szavakkal is tud jambikus sort kezdeni, illetve folytatni. A szóban forgó akárha, habárha, mikéntha, talánha mind egy-egy amphibrachis. Használatukat tehát indokolhatja (?) a költő ügyetlensége, az a szonett(!)írói technika, ami jambusokat szuszakol oda is, ahol éppen nem jambikus a szöveg. Használatát indokolhatja (?) az is, ha dagasztani kell a szöveget, ha az ismétléssel duzzasztott verset szonett^ !)méretű verssé töltelékszavakkal teszi a költő (?)

32 mikéntha kicsit sok. Még moccanatlanból is csak 12 van, pedig az meghatározó motívum. A kulcsot talán a Gyönyörűen és mozdulatlanul című szonett adja meg. Ebben ez szerepel:

Akárha médium-art.

Aha! Tehát valóban paródiáról van szó. Petőcz közelít a hagyományos közlésformákhoz, és dadogó, ismétlő beszédmódját, versbeszédének modorosságát pajzsul tartja maga elé. Ujjal mutogat: íme, zsákutcában járok. íme, így nem lehet.

Rendben van. Elfogadom. Kissé burkolt a megfogalmazás, de legyen. Csak azt nem értem, hogy a korábbról átvett darabokban miért nincs egyetlen mikéntha - akárha - stb. ... sem. És ha nincs, akkor mit keresnek itt? Nem alkotnak külön tömböt, elvegyülnek. Miért nincs egyetlen mikéntha - akárha - stb. ... az Európa metaforája című versben? És ha nincs, akkor mit keres itt? Vagy mégis tévedek, és nincs is szó paródiáról?

678