Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Monoszlóy Dezső: Fifike (novella)
MONOSZLÓY DEZSŐ Fifike Futnak a fák. Megindult az erdő. Ez persze Shakespeare, s így nem jó. Pusztán a rohanó fák látványába kellene kapaszkodni, mert ez az álom előképe. Majd ha alaktalanul összemosódik, akkor. Csak éppen ezt a pillanatot nem lehet rögzíteni. Öntudatlanul alszik el az ember, legalábbis anélkül, hogy tudatosítaná, melyik minta altatta el. A Táké? Nem. Ezek most betűkké alakulnak, fehérre meszelt falra kapaszkodnak, jól kiolvasható mondatokká rendeződnek. A közömbösség rosszabb? Vagy a tehetetlenség? Ez gondolkozásra kényszerít, s a gondolat az álom ellensége. Talán a közömbösség a jobb, mert az nem törődik a tehetetlenséggel, amelyből néha riasztó kétségbeesés árad, hátha lehetne tenni valamit. A tevékenység viszont önkéntelenül más életeket súrol, s az egymás mellett élőknek lényegesen kevesebb köze van egymáshoz, mint ahogy az a találkozások pillanatában és az egymás mellett élés pillanataiban feltételezhető. Együtt kanalazni a levest, mi az? Egymáson feküdni az ágyban, ez már ugyan emóció. Megtévesztő emóció, amiben ott munkál az ájtatos manók ösztöne, megenni őt, elmenekülni tőle. Ott munkál a legszívesebben magunkba zárni a másikat, hogy örökre kirekeszthető legyen. Azt a kis, vézna fiatal nőt is, aki valamit fecseg, amit mond, azt mozdulatokkal is alátámasztja, ha arról beszél, tegnap kávét darált, akkor az öle fölött, a keze is körbejár. Kis, pámás keze van, ez nem illik a soványságához. Lehet, hirtelen fogyott le, s a keze a fogyásból kimaradt. A szája viszont be nem áll. Valamit ilyenformán közölni is akar, ez talán már az álom beszéde, oda kell figyelni, nehogy újra elinduljanak a fák, ami aztán a tehetetlenségbe torkollik, a gondolatok deltája válik belőle, s megint nem lehet elaludni. Szőrös oroszlán. Kék egér. Ülnek a parton. Nézik a vizet. Tükröt tart a víz. Zöld fény sistereg. Övig meztelen, védőszemüveget viselek. A zöld fény ugyanis a szőrös oroszlán mellett ülő kék egérhez hasonlatos. Legalábbis a színe. Igen, főleg a színe. Hogy gondolod ezt, Fifike? Mit? A fény színét. Kvarcolni vittek akkoriban a tüdőcsúcshurutom miatt. Ilyen pici cicim volt, mint egy mogyoró, vagy mint egy cickány melle. Ezt egy fiú mondta nekem, aki először végigtapogatott. Később megnőtt. Most újra beesett. Az orvosságok leapasztották. Vagy? Nem eszel eleget, Fifike. Nincs étvágyam, meg rossz is ez a kórházi koszt. Legközelebb majd hozok valamit. Mire van gusztusod? Semmire és különben sem igaz, hogy keveset eszem. Tegnap is az a kedves, idősebb úr... Melyik, az aranykeretes pápaszemű? Ugyan, az a féljem, és ő nem is kedves, de neki is meg kell bocsátani. Mert szeretet nélkül nem találkozhatunk Jézussal. Mindenkit szeretni kell. Azokat is, akik gyűlölnek 596
