Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Hamvas Béla: Csontváry nagy cédrusa (esszé)

az ikonok. Ez a mozdulatlanság ritkán valósítható meg. Tudjuk, hogy tudatunk nyugalma csak évtizedek gyakorlatával és hallatlan erőfeszítéssel érhető el. A kínai tao és a hindu jóga tanít meg arra, hogy ezt a bilológiai mechanizmust miképpen lehet meglassítani, és néha, legfeljebb napokra, megállítani. De aki nem tanulta, már csak tehetetlenségénél fogva is, folytonosan, még alvás közben is mozog, mert álmodik. Nem tud megállni. Ahol az ember megáll, már nem élet, hanem lét. A mozdulatlanságot itt nem tudjuk realizálni. Valamilyen, inkább negatív sejtelmünk van arról, ami történettelen és időtlen, ami túl van korszakon és örök jelen, ami bizonyosság és abszolútum és tudás. Mi magunk fejünk búbjáig az időben vagyunk, a viszonylagosságban és a pillanatban, cselekszünk és mozgunk, nem tudunk, csupán csak ismerünk, nem érünk el, csak kutatunk. Az abszolút szellem formálja azt a létet, amelynek mi csupán függvényei vagyunk. Formálja, anélkül, hogy megmozdulna, mi pedig azok vagyunk, akiket formálnak, és változunk.

Az abszolút szellem nem aktív. Az abszolút szellem lát. És ezt a látást sugározza. A héber hagyomány azt a világot, amely mindent lát és ezt a látást sugározza ólam ha-aziluth-nak nevezi. Ez az emanációk világa. A szellem, minél közelebb van ahhoz, hogy mozdulatlan legyen és lásson és a mindenlátást sugározza, annál közelebb van az abszolútumhoz. Ami örök és tudás és bizonyosság.

íme a cédrus. Itt áll mozdulatlanul, mint a kerub az ólam ha-aziluth-ban, és mindent lát és sugárzik. Olyan, mint a tao, és a jóga végső célja, már nem hullámzik, hanem kisimul, és nincs rajta egyetlen rezdület, sem fodor. Már nem álmodik. Ez nem az élet, hanem a lét. Mint az egyiptomi szobrok és a bizánci mozaik. Itt áll, mint az arkangyal, aki nem csinál semmit, hanem van. NIETZSCHE írja, a legtöbb, ha azt mondom: akarom. Ami még ennél is több, ha azt mondom: vagyok. Jahve így szól: eheje aser eheje - voltam, aki voltam, leszek, aki leszek, vagyok, aki vagyok.

A személyiség is abszolutizálja magát, de azzal, hogy önmagát mindenről és mindenkitől leválasztja. Absolutized by isolation, mint HUXLEY iija. A személy cselekszik és mozog és dolgozik és realizál. Mindegy, hogy miképpen. Végeredményben csak egyet csinál, saját szakrális egyéniségét valósítja meg. A tökéletes személy az, aki senkihez sem hasonlít semmiben. Az abszolút szellem analógiákban gondolkozik, mert számára minden összefügg, és nincsen semmi, ami ne felelne meg valami másnak. A személyiség különbözésekben gondolkozik és mindig azt választja, amit csak ő választhat, senki más.

Ami az abszolút szellemnek az analógia, az a személynek a dharma. A dharma az ember személyes sorsában a megszentelt megismételhetetlenség törvénye. A hinduk azt mondják, hogy a nyomorék koldus, ha élettörvényét teljesíti, több, mint bármely bölcs, hatalmas és gazdag király, aki azt nem teljesíti. A személy, megdicsőült individualitásában a sok közül egy. Kiszámíthatatlan útjaiban és az örök időben és a pillanatban, saját helyén, itt, a térben és a világán, most, a népben és a vallásban és a nyelvben, és a hűségben a földhöz és végzetéhez.

íme a cédrus. Fa áll itt, a sok közül egy. Nincs belőle kettő. Elszigetelt egyetlenségében abszolutizálta magát. Senkihez és semmihez nem hasonlít. Saját ideje van, saját helye, itt áll, beágyazva a világba, népébe és vallásába,

594