Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Lőrinczy Huba: Indulóban a saját sors elé, avagy számadás az exodusról (Márai Sándor: Föld, Föld!...) (kritika)

brosúrák, propagandaszólamok ellenében. Megrendülés, szarkazmus és líra: a hangnemi kevertség, a stiláris sokszínűség komplex érzelmek és tudattartalmak adekvát kifejezője.

Lenyűgöző műveltséganyagot, kulturális, történelmi, politikai utalások és hivatkozások sokaságát görgető könyv a Föld, Föld!... - helyénvaló volt hát szövegmagyarázó apparátust csatolni hozzá. A negyvenöt^!) oldalnyi, apró betűs függelék - Gellériné Lázár Márta munkája - egyszerre hívja ki elismerésünket és bírálatunkat. A dicséret a vállalkozás méreteit s többnyire megbízható voltát, a kritika pedig a koncepció tisztázatlanságát illeti. Hol a túljegyzetelés veszedelme kísért, hol meg hiányérzetünk támad, s e kettős benyomás csakis a függelékíró bizonytalanságával magyarázható. Gellériné nem döntötte el, kiknek is szánja ezt a segédanyagot, melyik műveltségi kör lesz a legvalószínűbb olvasója Márai emlékiratának, ezért egyszer le-, másszor túlbecsüli a befogadót. Berzsenyi, Kazinczy, Katona, Petőfi (stb.) nevéhez avagy a Hamlet- hez mindenképp fölösleges jegyzetet fűzni, viszont ha a „dandy”, a „plutokrata”, a „narkománia” szót szükségesnek véljük magyarázni, a „kaució” (281.) vagy a „kumpán” (288.) is megérdemelné ugyanezt. Noha Spengler már a 33. oldalon szóba kerül, „azonosítására” csak később (79.) kerül sor, s az idegen nyelvű szavak, kifejezések, szövegtöredékek fordításában sem mindig következetes Gellériné. Itt-ott (79., 223., 228.) elmulasztja átültetni őket, egy helyütt meg (95.) nem veszi észre, hogy Márai megelőzte, s így buzgalma szükségtelen. A memoár félelmetes memóriájú szerzőjét szerfölött nehéz pontatlanságon kapni, az az állítása viszont, hogy a magyarság „Kr. u. 900 körül” vette föl a kereszténységet (52.), diszkrét helyesbítést érdemelt volna. Megjegyeznék: téves a jegyzetekben III. Béla és Cholnoky László születésének dátuma (52., 287. - az utóbbi évszám az 1945—1957 között írt Napló apparátusában ugyanily hibásan szerepelt...), Márai - 1972-ben! - nem utalhat a Charta ’77-re, hanem csak az 1968-as, szintúgy híres 2000 szó című manifesztumra (198.), a Szeretném, ha szeretnének, valamint a Ki látott engem? pedig aligha „ciklus” (102., 201.), sokkal inkább verskötet (Ady a köteteken belül különített el ciklusokat). S egyetlen kiegészítés: a Föld, Föld!... emlegette zöngemény „az elvhű határőréről (178.) bizonnyal Devecseri Gábor Önkéntes határőr című silánysága.

„Gyűlölni nem szabad, de elválni szabad” - idézi az emlékirat Roger Martin du Gard-tól (308.), s e szentencia akár mottója is lehetne a könyvnek. Az örökre távozó Márai nem honát, hanem annak gonosz „urait” gyűlölte. Ő, ki meggyőződéssel vallotta: minden műfordítás - ferdítés, mert csak az anyanyelvűnket birtokolhatjuk a leikéig (116.), ő, ki újra s újra, szinte már szerelemmel hangoztatta: a haza - a nyelv (109.,

116., 238-239.), ő, kit e fölismerés vont vissza Párizsból kétszer is, „csupán” az országból emigrált 1948-ban. A magyar nyelvből soha. A Föld, Föld!... tanúsítja: így is a végzetet választotta.

(Akadémiai Kiadó, 1991)

562