Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Jánosy István: Schumann: Csellóverseny, Ulla Hauhia (versek)
Ulla Hauhia Aletta van der Maet neve van vésve a mohos kőbe. Hollandiából követte férjét a Házsongárdi temetőbe. Beleedződött e zord terekbe: tarkább a virág, kékebb az ég itt. S férjén keresztül úgy megszerette újabb hazáját, mint a régit. Vagy tán jobban? Hisz annyival több a kivérzett lelkű szenvedő itt: nagyobb a szükség orvos-kezekre, s ő csak növelte gyógyerőit, míg a Rém, az aszkór el nem szerette. Hány jótét-asszony vetődött erre, s szolgált többet, mint az itt születettek. Tfette a jót, míg a szíve repedt meg. Egy szép finn asszony is így érte a végét. Magyarrá vált szép buzgalma nyomán, s az északi lélek hűségével őrizte korán halt férje emlékét. Mint Ainó szűz, ki hallá változott Veinenmöjnen szerelme elől: a hazai végtelen tenger helyett a véges Balatonba dől, s fölötte viharos fellegek... Úszik, míg bezárul a kör, mígnem a szíve megreped... Most férjével, férje őseivel falusi földben itt pihen.
