Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - EPILÓGUSOK - Konrad Sutarski: Új, közös hagyomány
mális, kétoldalú információ- és értékáramlássá változott. Tény azonban, hogy akkor is, de még a nyolcvanas években is, minden újdonság az ellenzékiség friss ízét hordta, mert gyakran csak a hivatalos konzervativizmussal és annak bürokratikus gépezetével folytatott harc után jelenhetett meg. így volt ez kezdetben az avantgárd irodalommal, a nyugati művészettel, a nemzeti kisebbségek kultúrájával, később pedig az emigrációs kultúrával. FEGYVERBARÁTSÁG A lengyel-magyar együttműködés új korszaka akkor kezdődött, amikor Magyarország politikai színpadán megjelent a cenzúrán-kívüliséget, mint tevékenységének alapját elfogadó ellenzék. Ezek tulajdonképpen már azok az idők voltak, amikor Lengyelországban működött a szolidaritási mozgalom - átmenetileg legálisan, aztán illegálisan -, s ezért a magyar-lengyel összefonódások a korábbiaknál még inkább konspirativ jelleget öltöttek. A másik országról érkező hiteles tudósítások közlésében fontos szerepet játszottak a mindkét országban megjelenő illegális kiadványok, mint amilyen Magyarországon a Beszélő vagy a Hírmondó, Lengyelországban pedig a Kritika vagy az Árka volt. így jelentek meg például olyan fontos publikációk, mint Wo- roszylski Magyar naplóba, (a költő budapesti élményei az 56-os forradalom idejéből), Kis Jánostól A Szolidaritás hosszú menetelése (ez közvetlenül a Jaruzelski-puccs után jelent meg), a Ti és mi című antológia (magyar és lengyel szerzők politikai versei). Mindezek mellett nem szabad elfelejtenünk, hogy a lengyel-magyar közös törekvéseket nem csupán a Szolidaritás-mozgalom kötötte össze. Voltak személyes, közvetlen kapcsolatok a lengyel és magyar egyház között (és ez nemcsak a katolikus egyházra vonatkozik), melyek csak erősödtek azután, hogy Wojtyla bíborost pápává választották. A felsorolt reflexiók csak jelzésként mutatnak rá arra, hogy milyen fontos volt Lengyelország és Magyarország történelmében a legutóbbi 33 esztendő: nem mint a hagyományosan vereséggel végződő régi fegyverbarátság, hanem mint a gondolatok, törekvések és tettek rokonsága, melyet a régóta áhított politikai rendszerváltozás is megpecsételt, mint új, közös hagyományt. Olyan hagyomány ez, amely még feldolgozásra vár. * A tanulmány margóján megemlíthető, hogy a budapesti Lengyel Kulturális Központban tavaly már megkezdődött a vázolt témakör elemzése. Az MTA és LTA által Budapesten megszervezett ’56-os témájú magyar-lengyel történész vegyesbizottság tudományos ülése után a lengyel résztvevők (Krystyna Kersten, A. Paszkowski és mások) a Lengyel Kultúrában rendezett esten az ’56-ot követő időkről is nyitottak vitát. Más alkalommal három meghívott magyar politikus (Annus József, Kiss Gy. Csaba és Kőszeg Ferenc) elemezte a ’81-es lengyel szükségállapot bevezetésének magyar visszhangját. Jelenleg, 1992. márciusában egy újabb vitaest, a Március, ’68 következik (a varsói J. Holzer professzor referátumával, továbbá cseh és magyar résztvevőkkel) Habár a Lengyel Kulturális Központ nem tudományos intézmény, mely a történészi kérdések vizsgálatára volna hivatott, de talán lehet „híd”, és a szellem egyik gyűjtőpontja - a két érintett ország, illetőleg nemzet a mainál is szorosabb összekapcsolása érdekében. 491
