Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - EPILÓGUSOK - Konrad Sutarski: Új, közös hagyomány
- mint a háborús megszállás idején, a hitlerizmus ellen - az összes anti- kommunista, hazafias, haladó erőt. Lehet, hogy éppen az egyház erkölcsi alapállásának köszönheti Lengyelország azt, hogy a fold alatti Szolidaritás megelégedett a békés, a diverzáns akciókat, harci megmozdulásokat elvető rendszerellenes tevékenységgel. REFORMOK ÚTJA A magyarok, ellentétben a lengyelekkel, 1956 után lemondtak egy új tömeges társadalmi lázadás gondolatáról. Ugyanakkor az MSZMP és a Kádár vezette hatalom - tömeges repressziók és politikai gyilkosságok után - a 60-as években szakított a megfélemlítés módszerével, és keresni kezdte a társadalommal való megegyezés lehetőségét. A magyarok által választott út a gazdasági reformok útja volt. A reformok 1968-ban kezdődtek, s folytatódtak a következő két évtizedben, leszámítva az 1973-78 közötti megtorpanást. Ez a helyzet emlékezetünkbe idéz egy másik, a XIX. sz. második felének Magyarországán kialakult helyzetet. A magyarok egy hatalmas, de vereséggel végződött nemzeti fegyveres harc után is a gazdasági újjászületés módszerét választották. Mindkét esetben az ország gazdasági emancipációja lett az eredmény. Csakhogy, míg a XIX-XX. sz. fordulóján a magyarság hitt abban, hogy a császárral történt megegyezés mint kompromisszum, a legjobb megoldás az egész nemzet számára, s ennek megfelelően a kritikus pillanatban - 1941-ben- a rossz oldalra állt, addig a XX. sz. harmadik és negyedik negyedének fordulóján a magyarok ilyen kompromisszumra, és a kádárizmus politikájának elfogadására kritikátlanul nem hajlottak. Ezért sikerült nekik a kommunista rendszer megingásának és bukásának időszakában magas elismerést kivívniuk a nemzetközi politika színterén, és a rendszerváltozáskor kedvező kiindulópontot elfoglalniuk a gazdasági krízisből való hatékony kilábaláshoz. Az 1956 utáni haladó magyar áramlatokat három alapvető csoportra lehet osztani. Már a hatvanas évek második felében kialakult egy számottevő ellenzék (Illyéssel, majd Csodával, és a művészeti szövetségekkel az élen, mely nem tartozott a hatalmi központokhoz, de kapcsolatot tartott, s permanens vitát folytatott velük a közélet minden területével kapcsolatban: a nemzeti kisebbségek kérdésének kezelésétől kezdve a hatalmi struktúrán belüli változások követeléséig. A második - radikális - áramlat a hetvenes, nyolcvanas évek fordulóján született (Rajk, Demszky), s a lengyel KOR-éhoz hasonló, vagyis féllegális tevékenységi formákat folytatott, s emellett illegális lap- és könyvkiadással is foglalkozott. (Múlt év decemberre esett az egykor szamizdatban megjelenő Beszélő létrejöttének 10. évfordulója). Harmadik áramlatként kell megemlítenünk az uralkodó MSZMP jobbszámyát. Elsősorban a hatvanas évek gazdasági reformereit (Fock, Nyers), és a nyolcvanas évek reformkommunistáit (Pozsgayt, vagy a kommunista állam utolsó miniszterelnökét, Németh Miklóst) kell idesorolnunk, akik intellektuális szempontból közel álltak az elsőként említett, legális ellenzék által képviselt nézetekhez, és hatalmi körükön belül gyakorolhattak nyomást a strukturális változások irányára. Míg Lengyelországban a fejlődésért vállalt felelősség súlya a nemzet jelentős részének vállát nyomta, s a társadalom mindvégig együttműködött 489
