Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - EPILÓGUSOK - Kovács István: Köreink bezárulása (Beszélgetés Engelmayer Ákossal)

volt. 1956-on kívül gyakorlatilag neki köszönhetek mindent. Általa és 56 által lettem az, aki vagyok. Hosszas herce-hurca, s több beszervezési kísérlet visszaverése után 1962 decemberében átköltözhettem Lengyelországba.

Visszatérve még 56-ra. Számomra megrendítő volt, ahogy 1966-ban a Varsói Egyetemen megemlékeztek a magyar forradalomról. Ennek következtében rúgták ki Leszek Kolakowskit a pártból. Előadást tartott a „Mi valósult meg 56-ból?” című szimpóziumon. Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című verse 1956 után hosszú évtizedeken át egyedül Lengyelországban jelent meg a térségben. Először a 67-es Illyés válogatásban látott napvilágot, Artur Miedzyrecki fordításában. A magyar verset én hoztam ki. Az első illegális, vagyis inkább féllegális 56-os megemlékezést a huszadik évfordulón Varsóban Camilla Mondra műfordító lakásában tartottuk, amelyen többek között Gö- möri György, Kerényi Grácia, Wiktor Woroszylski és Zygmunt Rzezychowski is jelen volt. Az itt született tervek jegyében fordította le Kerényi Grácia Woroszylski Magyarországi naplóját, amit aztán én vittem Magyarországra.

Azt hiszem, 1966-ról átugrottunk egy évtizedet. De közben is történt azért sok minden. Volt egy sokkoló élményed egyetemi tanulmányaid utolsó évében, 1968-ban, amelynek következményei máig hatóak. Az 1968-as diákmozgalomra, s a Központi Bizottságból azt követően kéziirányított antiszemita kampányra gondolok.

Hatévesen bel érni degződtek a magyar zsidóság tragédiájának közelképei. Dé- sen a gettó közelében laktunk. Láttam honfitársaim halálba vagonírozását. Anyámtól pontosan tudtam, hogy miről van szó. Az 1968-as antiszemita nagygyűlések alatt ezek a képek lebegtek előttem, s ennek ellenpontjaként az 56-os magyar forradalom ebből a szempontból is csodálatos tisztaság. Amikor a magyar társadalomnak formálisan, a felületes indulatok szintjén talán oka lett volna - a Rákosi-, Gero-, Farkas-, Révai-ellenesség ürügyén - az antiszemitizmusra, mentes tudott attól maradni. Közösségként a leggyönyörűbb istenemberi tulajdonságot tanúsította azokban a napokban.

Én 56-ban - erre viszont pontosan emlékszem - október 25-ről 26-ra virradó éjjel órákat átbeszélgettem Pallai Petivel, a BBC majdani munkatársával, aki akkor eggyel följebb járt nálam a Rákócziban. Fogalmam sem volt a származásáról. Emiatt elképedtem, amikor azt mondja nekem, ő, akit nemrég szabadítottak ki az oroszok vagy ávósok fogságából, hogy: idefigyelj, ha majd jöttök értem, én ezzel a géppisztollyal fogadlak benneteket. — Mire én értetlenül: mi az, megőrültél? - O pedig: én zsidó vagyok - (akkor tudtam meg) -, s ne áltassuk egymást, egy idő után majd velünk akarjátok megfizettetni mindazt, amit a pártvezetés csinált. De arra nem fogok tétlenül várni! Ezzel fogadlak majd -, s a gitárjára csapott...

Aztán hogyan zártátok le ezt a beszélgetést?

Sehogy. Jöttek az orosz tankok. De számomra ez egy rendkívül tanulságos beszélgetés volt, s arra késztetett, hogy átéljem a másik ember belső drámáját, s legalább elgondolkodjam okain. 56 emlékezetes napjaiban a magyar társa480