Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Bak M. János: 1956 eszméi és eszményei Magyarországon és Lengyelországban (Javaslatok az összehasonlító kutatás számára) (Angolból fordította: Gyurácz Ferenc)

előtt, a szovjet ellenőrzés az - akár a rendszeren belüli, akár azon túli — reform áthághatatlan akadályát is jelentette. Az antidemokratikus kormányzatot (még az úgynevezett párton belüli demokrácia elleni kihágásokat is) lényegében a magyarországi szovjet jelenlét és a Moszkva magyar „protektorátusa” fölötti szovjet gyámkodás kényszerítette ki és támogatta. Ezért a függetlenségi követelés nemzeti és pro-demokratikus volt egyszersmind (mindkettőnek a szabatos formája később jelent meg). Mármost Magyarországnak megvolt az a történelmi hátránya, hogy a függetlenségének az utolsó időszaka, a két háború közti Horthy-korszak 1956-ban majdnem minden politikailag aktív erő- és különösen a fiatalabb nemzedék - számára olyan rendszerként jelent meg, amely a társadalmi igazságtalanság és a tekintélyelvű politika bélyegét viselte magán, olyan rendszerként, amely látszólag elkerülhetetlenül csúszott bele a félfasiszta - és a végkifejletben nyíltan náci - rezsimbe. így hát eme, valószínűleg nem tudatos, implikációk miatt a nemzeti szabadságkövetelés kezdetben sokkal mérsékeltebben fogalmazódott meg, inkább a negatív - az oroszoktól való megszabadulás - mintsem a pozitív - a függetlenségért szóló- formában. A fordulat ebben az első szovjet intervencióval következett be - látszólag 24 órán belül, és addig érlelődött, míg 10 nappal később kinyilvánították a semlegességet és a Varsói Szerződésből való kilépést. Az október 24-i szovjet beavatkozás és egy második invázió nyilvánvaló fenyegetése legyőzött minden óvatosságot, amely a vezetés elméjében létezhetett, beleértve még a korábbi párton belüli reformereket is. A függetlenség, a semlegesség, a be nem avatkozás garanciája lett a nemzeti program tartalma. Ne felejtsük el, hogy 1956-ban Magyarország csak tíz évvel volt a történelmi ország 1920-as felosztásának és a kétségtelenül igazságtalan trianoni egyezménynek párizsi újra- megerősítése után. Gyakorlatilag Magyarország minden szomszédja a legérzékenyebb volt, és ma is az, a magyar öntudatossággal szemben, amely túlságosan közelállónak látszhat az 1920-as és 1930-as évek nemzeti revizioniz- musához. Valójában figyelemre méltó, hogy milyen fegyelmezettek voltak a forradalmi erők és politikusok, amikor nem válaszoltak hasonló módon a kommunista cseh, szlovák és román újságok és rádiók vádjaira a forradalom „fasiszta, horthysta” jellegéről. Ezzel ellentétben Lengyelországnak nem volt „rossz lelkiismerete” a két háború közti korszakával kapcsolatban, de nem tudott megszabadulni a német agressziótól való, történelmileg elültetett félelmektől. Úgy látszott, hogy a Varsói Szerződés elhagyása kockáztatná azt a biztonságot, amelyet a szovjet hadsereg (bármilyen elnyomó és lengyelellenes is lehet) nyújtani tud a német revansizmussal szemben. Az ember még tovább spekulálhat: a szovjet-orosz parancsnokság keveset habozott, hogy beavatkozzon-e Magyarországon, egy olyan országban, amelyre mint korábbi náci szövetségesre emlékeztek, amelyet ők csak egy évtizede vívtak meg és foglaltak el, ellenben Lengyelország iránt a szovjeteknek lehetett volna „rossz lelkiismeretük” (Katyn miatt stb.). De ez puszta spekuláció, és aligha lehet valaha is igazolni vagy cáfolni.

Talán ez az az összefüggés, amelyben a magyar 1956 valódi nemzeti egységét meg kellene említeni: az idegenek, mindenekelőtt a zsidók megvádolásának az országot sújtó válságok idején gyakran felújuló eljárása ellenére és annak ellenére, hogy az 1945 utáni kommunista rezsimbe a zsidók erősen belekeveredtek, nagyon kevés, nagyon jelentéktelen zsidóellenes hang és cse450