Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Méray Tibor: Az optimizmus törékeny üzenete (Franciából fordította: Csűry István)
ben, Portugáliában, Nicaraguában, Kubában, Tibetben, Kongóban, Egyiptomban, Csádban, Iránban, Afganisztánban, a Fülöp-szigeteken, Angolában, Etiópiában - és valószínű, hogy ezzel még csak a felét említem. Hányszor kellett új határoknak rajzolódniuk és újrarajzolódniuk, hány ártatlant mészároltak le az államrezon nevében, a faj, a törzs, a vallás nevében: örményeket, zsidókat, cigányokat, biafraiakat, kambodzsaiakat, kurdokat. Hány milliónyi emberi lényt üldöztek el abból az országból, ahol születtek! Ennek a felfordulásokkal, megrázkódtatásokkal, szenvedésekkel teli századnak a közepén tört ki, győzött és veretett le a magyar forradalom. E rövid tizenhárom nap emléke gyűjt ma egybe minket. Az előbb sebtiben készített felsorolás első tanulsága számunkra az, hogy szerényeknek kell lennünk. Forradalmunk csak egy epizód egy hosszú eseménysorban, melyben voltak nála kevésbé fontosak, de sok nála fontosabb is. Ugyanakkor ez a nemzetközi megemlékezés nekünk, magyaroknak, bizonyos fokú büszkeséget sugall. Olyasmit vittünk végbe, amit az egész világ ismer és nagyra értékel, és amelynek bizonyos hatása volt a világ történelmére. A jelen rövid kommentár, melyet megelőznek és biztosan követnek is másként kimunkáltabb tanulmányok, 1956 jelentésének csak egyetlen aspektusát kívánja aláhúzni. A XIX. század közepén, híres kiáltványában, Marx és Engels kijelentette: „Kísértet járja be Európát - a kommunizmus kísértete”. 1917-ben ez a kísértet testet öltött, méghozzá milyet! Első megjelenésekor máris a világ egyhatodán uralkodott. 1945 után először Európa közepe és a Balkán nagy része, 1949 után az egész Kína, majd egy egész sor ázsiai, afrikai, latin-amerikai ország a hatalma alá került. Még ellenfelei között is sokan azt kezdték hinni, hogy győzelmes terjedése a „történelem irányával” esik egybe, hogy azt lassítani lehet ugyan, de végső soron ellenállhatatlan. Hamarosan hamisnak bizonyultak a Kommunista Kiáltvány azon jóslatai, melyek a proletár internacionalizmusra, az ember és a munka felszabadítására, az ember ember általi kizsákmányolásának végére, az egyenlőségre, a jólétre, az osztálynélküli társadalomra, az állam elhalására vonatkoztak. A kommunista államok, ahelyett, hogy elhaltak volna, egyre autoriterebbnek bizonyultak, proletár és nem proletár alattvalóik egyre kizsákmányoltabbakká, alávetettebbekké, egyre több igazságtalanság áldozatává váltak. Az osztálynélküli társadalom az „új osztály” prédája lett -, de mindezen látható bukások dacára a magát szabadnak mondó világ nem elhanyagolható része üdvözülten csodálta ezt a Kísértetet, és ez a fantomvalóság, állig felfegyverkezve, nem szűnt meg újabb országok, újabb kontinensek felé terjeszkedni. A magyar forradalom mutatta meg elsőként a világnak, hogy egy kis országnak, egy kis népnek, melyet e hatalom szigorú felügyelete alatt tart, meglehet az akarata, hogy megszabaduljon tőle, és meglehet a bátorsága ahhoz, hogy felkeljen ellene. Az 1956-os magyar forradalom - brutális leverése ellenére - elsőként sebesítette meg. A fantom - hogy azt ne mondjuk: az Óriás - teste hatalmas volt: az Elbától az Atlanti-óceánig, az Adriai-tengertől a Sárga-tengerig terjedt. Magától értetődik, hogy ez az első sebesülés nem tűnt halálosnak. Mégis az volt. Távolról sem állítom, hogy a kommunista világ a magyar forradalom következtében bomlott fel, vagy van felbomlóban. De 1956 értékes tanulsággal szolgált mind446
