Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Andrzej Friszke: 1956 a lengyel ellenzék politikai gondolkodásában, 1956-1980 között (Angolból fordította: Gyurácz Ferenc)
gyei Függetlenségi Unió, amely számos, a politikai gondolkodás történetével foglalkozó esszét jelentetett meg, nem juttatta kifejezésre az októberről alkotott véleményét. A hivatkozások erre a dátumra, szétszórva sok szövegben, azt jelzik, hogy 1956-ot frontáttörésnek érzékelték - a poznani munkásnyugtalanság, a szovjet tanácsadók távozása, a félénk reformok valamint a magyarországi intervenció alapján, amely folfedte a szovjet tömb tagjai szuverenitásának illuzórikus természetét. A fent említett cikkben, amely összegző információkat kínált 1956-ról, Wojciech Zbrucz, szemben Wietold Jedlickivel, a társadalmi nyomás döntő szerepét hangsúlyozta. Ennek a nyomásnak a formái változatosak voltak: munkásmozgalom, a polgárok elutasítása, hogy részt vegyenek „a bábszínházban, amelyre egészen addig hatásosan kényszerítették őket”, a csatlóspártok hitelének csekély mértéke és a cenzúra enyhülésének kihasználása az újságírók részéről. A társadalom spontán módon megszervezte önmagát, kihasználva a fennálló intézményi keretek hézagait... A politikai szervezetek, amelyek ezt a kiterjedt társadalmi folyamatot létrehozták, szintén eltérőek voltak: jobboldal, baloldal, radikális és mérsékelt, forradalmi és evolucionista. Fontos szerepet játszottak a revizionisták, de az egyházé is jelentős volt, míg a Jasna Gora-i zarándoklat „nem annyira a vallásosságról, mint inkább a társadalmi hangulatokról tett tanúbizonyságot.” Jedlickivel vitatkozva, aki októbert kizárólag a frakcióharcok eredményeként mutatta be, a társadalmat pedig mint a manipuláció tárgyát, Zbrucz kijelentette: „Nem úgy látszik, hogy a társadalom történetét pusztán a diktatúra történetére lehet redukálni... A társadalomnak megvan a maga története, amely az ellenállás és a függetlenségi küzdelem története... A társadalom többsége számára Október lengyel hónap, ugyanazon értelemben, ahogy a Lengyel Augusztus az a maga varsó felkelés-évfordulójával, ahogy a Lengyel Január, November és később a Március és a Június”. Ezek a szavak jellemzőek bizonyos ellenzéki körökre, amelyeket kevésbé érdekelt a hatalmi apparátuson belül játszott mérkőzés, és jobban a társadalom ama viselkedésmódjai, amelyek emancipáció-orientált törekvéseket fejeztek ki. 1956 tradíciói azonban kapcsolatban voltak a revizionizmus iránti határozott állásfoglalással is. Vajon ez az ellenzéki gondolkozás és tevékenység első stádiumaihoz tartozott-e? A revizionizmus története belül van-e a jelenkori ellenzék hagyományán? Az ilyen kérdések kapóra jöttek Antoni Macié- rewiczneV, a KOR tagjának, aki maga nem ment át a revizionizmus stádu- imán. Macierewicz úgy értékelte, hogy a revizionizmus népszerűsége és rangja annak volt a következménye, hogy az általános terror gyakorlatilag lehetetlenné tette bármilyen függetlenség-orientált és nem-kommunista program megalkotását. A politikai gondolkodás látható csírái a marxizmus-leniniz- muson belül tűntek fel, mert ezt az irányzatot a cenzúra előnyben részesítette. A revizionizmus előkészítette a politikai cselekvés gondolatát és eszközeit, de - és ebben volt kétértelműsége - egyszersmind olyan képletet kínált, amelyet viszonylagosan a párt is tolerált. Azáltal, hogy a frakcióharcokra épített, és elszigetelődött a társadalomtól, a párt revizionista szárnyának bukásával egyidejűleg bomlott szét. Hátrahagyta „a »szocialista demokráciát« és a társadalmi elitet túlhaladó tevékenység iránti hitetlenség rossz hagyományát, valamint a lengyel nemzeti hagyományok iránti bizalmatlanságot”. A kortárs 441
