Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Krystyna Kersten: 1956 - fordulópont (Angolból fordította: Gyurácz Ferenc)
a Szovjetunióban el nem hanyagolható eleme lett a politikai életnek. A „nemzeti kommunizmus” motívumát a Móczár szervezte csoportosulás tette magáévá, a szabadság-orientált motívumot - az értelmiségiek és a jelentkező diákmozgalom. Az összeütközés 1968-ban történt meg, de a későbbiekben, az 1970-es évek folyamán mindkét motívum újra feltűnt a politikai színtéren. 1956-ban a párt szembesült a lengyel társadalom nemzeti törekvéseivel, és felélesztette az 1940-es évek végén elföldelt reményeket. A társadalmi hangulatok erősödtek; a kommunisták most választás elé kerültek: vagy az élcsapat részévé válnak a társadalmi mozgalomban, amelyet ellenőrizhetnének és kormányozhatnának, vagy erőszakhoz folyamodnak. Mindkét variációt számításba vették, és a döntés mindvégig bizonytalan volt. Mindkét választás hívei eltökéltek voltak, hogy szabadjára engedik a tömegdemonstrációkat, illetve hogy a szovjet fegyeres erőkhöz folyamodnak. A fenti háború, amelynek a visszhangjai elérték a közvéleményt, a feszültség eszkalációjához vezetett. A társadalom szemében a Kreml nyomása és a szovjet nagykövet közvetlen hatása megnövelte Gomulkának, mint lengyel vezetőnek a megbízhatóságát. Amidőn október közepén, a Központi Bizottság október 19-én tartandó plenáris ülésének előestéjén a szovjet Északi Hadseregcsoport Lengyelországban állomásozó egységei megkezdték hadmozdulataikat Varsó felé, és különösen Kaganovics, Hruscsov és Molotov az ülés megnyitása előtt egy nappal történt váratlan megérkezése után, az ország sorsát el kellett dönteni, és Gomulkát égből pottyant államférfinak látták. 0 lett az a személy, aki megmenti Lengyelországot a tragédiától - ez nagyrészt megfelelt az igazságnak -, valamint a lengyel függetlenség szimbóluma, a hité, amely ekkor már csak illúzió volt, és a remények és kívánságok kifejeződése. Az igazság az, hogy Gomulka a függőség olyan modelljének létrehozására törekedett, amely különbözött az 1948-1956 közötti időszakétól, de egyszersmind azonosította magát a szocializmus ama formájával, amelyet a kommunisták valósítottak meg, és elfogadta a szovjet uralmat, amelyet 1945-ben szerveztek meg, és amely egészen az Elbáig terjedt. A nemzeti aspirációi arra korlátozódtak, hogy kibővítse a lengyel kommunisták autonómiáját az úgynevezett szocialista táboron belül. Mindazonáltal Gomulka nem vált érzéketlenné a társadalmi hangulatok iránt, s ez a képesség segített neki viszonylag szerencsésen kivezetni az országot a válságból, mind a társadalom szükségletei, mind a hatalmi érdekek szempontjából. Szemben az egyik október utáni gyűlésen mondott szavaival, Hruscsov et consortes megjelenése és a szovjet küldöttséggel tartott tárgyalások eredménye hasznos mozzanat volt Gomulka igazi lengyel vezetőként való „image”-ének megszilárdulásához, éppen úgy, ahogy a későbbiekben a magyar tragédia is növelte a presztízsét, mint olyan személyét, aki megelőzte az események hasonló folyását Lengyelországban. Nem mondható, hogy 1956-ban nem történtek lényeges változások a Szovjetuniótól való függés sémájában és a Lengyelországot kormányzó kommunistáknak a nemzeti kérdések iránti megközelítésmódjában. Ebben a tekintetben októbert kétségtelenül valóságos fordulópontnak tekinthetjük. Az uralkodó rendszer dinamikája mind a szovjet birodalom léptékében, mind Lengyelországban megtört, és maga a rendszer Sztálin halála és bűneinek leleplezése után megfosztódott az egyesítő mítosztól és a terror formájában adott hajtóerőtől, és képtelenné vált a további expanzióra. Moszkva jelentős 418
