Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Pawel Machcewicz: Június és október (Tömegmozgalmak Lengyelországban, 1956-ban) (Angolból fordította: Gyurácz Ferenc)

amely a poznani „Zispo” alkalmazottai között zajlott: „Tizenegy év óta az oroszok fosztogatják Lengyelországot, állította egyikük, és ez az, amiért ilyen leírhatatlan szegénységtől szenvedünk. Egy tonna szénért Oroszország egy dollárt fizetett nekünk, és ugyanazt a szenet eladta tizenhat dollárért; ez a pénz itt maradhatott volna.” A második munkás hozzáfűzte: „Az a tizenkét év teljesen elegendő volt - kizsákmányoltak bennünket, ingyen vették el a szenünket, miközben a lengyeleknek nem volt tüzelőjük sem a városokban, sem a falvakban”. S még egy másik munkás megjósolta „hogy ha egyszer a szovjet csapatok elhagyják Lengyelországot a családjukkal együtt, akkor lesz elegendő lakásunk”.

Bármely, a lengyelországi rendszert általában támadó nyilatkozat majdnem mindig fölvetette annak külföldi eredetét és a szovjet érdekeket kiszolgáló voltát. A tiltakozás nemzeti dimenziója legitimált és alátámasztott minden más kívánságot: a szovjetellenes attitűdök a tiltakozás katalizátoraként működtek, és elősegítették annak artikulációját.

Ostrodában (az olsztyni vajdaságban) a hirdetőtábla két röpcédulácskát mutatott be: „A kommunizmus bukását akarjuk!” és „Követeljük Wilno és Lvov visszatérését!”. Jelowában (az opolei vajdaságban) nem kevesebb, mint kilenc helyen álltak ezek a jelszavak: „Le a ruszkikkal!” és „Szabadságot, kenyeret és az 1939-es határokat akarjuk!”.

A különböző tendenciák - amelyeket szovjetellenes hangsúlyaik révén viszonylagos egységnek fogadtak el - eklektikus keveredésének kitűnő példája a következő, Ostrodában talált kézírásos cédula: „Munkások! A Szovjetunió a mi legnagyobb ellenségünk. Ott történt, hogy Gottwald és Bierut »meghaltak«... Mindannyian tudjuk, hogy Rokosszovszkij rendelte a lengyel csapatokat Lodzból Varsó megtámadására. A poznani események tanúsítják, hogy a munkásoknak nincs kenyerük és elegendő bérük. Munkások, követeljetek megemelt fizetéseket és alacsonyabb élelmiszerárakat! Le a bolsevizmussal Lengyelországban! Követeljük, hogy ne legyenek kötelező orosz nyelv órák a lengyel iskolákban. Lengyel munkások, szavazzunk valamennyien Gomulka elvtársra”.

A júniusi poznani lázadással való összehasonlításban a legfeltűnőbb vonás az októberi tömegmozgalom csekélyebb politikai radikalizmusa; 1956 októberében sem a kommunista hatóságokat nem kérdőjelezték meg nyíltan és hajthatatlanul, sem a létező politikai rendszert nem vetették el teljesen. Az októberi tüntetések és gyűlések folyamatának elemzésekor nem sok példát lehet találni az ilyen kívánságokra: „Szabad választásokat!”, „Szabadságot akarunk!”, „Éljen Mikolajczyk!”, „Le a kommunista diktatúrával!” vagy „Le a kommunizmussal!”, amelyeket néhány hónappal korábban általánosan hirdettek Poznan utcáin.

Az 1956. októberi tömegmozgalom hatása nem érintette az érvényes uralmi szerkezetet, és nagymértékben „bekebeleztetett” a létező rendszer keretei közé. A dolgok ilyetén állása okainak kutatása rendszerint jelzi a magyar tragédia józanító hatását, amely a lengyeleket a követeléseik és cselekedeteik „önkorlátozása” felé hajlította.

Ez bizonyosan jelentős érv. A lengyelországi nyilvános összejövetelek a szabadságharcukat vívó magyarokkal való szolidaritás számos kinyilvánításában kifejezték a magyar megoldás alkalmazásától való félelmüket.

410