Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Pawel Machcewicz: Június és október (Tömegmozgalmak Lengyelországban, 1956-ban) (Angolból fordította: Gyurácz Ferenc)
hadsereg nyomán mintázott fejrevaló helyett, vagy hogy jöjjön vissza a lengyel sas hagyományos verziója. Egy tömeggyűlésen a poznani Zispo művekben (az első júniusi incidensek színhelye) egy munkás követelte, „E sasra megint egyszer süssön a nap, amint viseli a koronát, és ne egy kalitkába zárt kanárira hasonlítson”. Amikor a nemzeti érzelmek a konkrét politikai-társadalmi követelések formáját öltötték, akkor mindig a Szovjetuniótól való függésre és a lengyel- országi szovjet jelenlétre összpontosultak. Egyetemlegesen követelték a szovjet csapatok távozását, a szovjet tisztek elküldését a lengyel fegyveres erőktől (beleértve Rokosszovszkij marsallt, akit a szovjet uralom legmegalázóbb jelképeként kezeltek), a Szovjetunió által annektált keleti területek visszatérését és a Katyn-kérdés nyilvános magyarázatát (a lengyel tisztek 1940-ben történt, szovjetunióbeli kiirtásának helyszíne) csakúgy, mint az ezért a bűntettért felelősök megbüntetését. A jellegzetes igények tartalmazták az iskolai orosz nyelv órák megszüntetésének követelését is (a felcserélésüket nyugati nyelvekkel). Az esetek túlnyomó többségében a szovjetellenes jelszavak általános és spontán lelkesedést váltottak ki. „1956. október 24-én egy, a W3-ban (vasúti kocsik üzeme a Zispóban) tartott tömeggyűlésen valaki azt kiáltotta, hogy »Le a ruszkikkal!« - informálta a poznani állambiztonsági rendőrség egy jelentésben a varsói feletteseit. Érdekes, hogy ez a szovjetellenes hullám nemcsak a gyűléseken vagy utcai demonstrációkon összejött tömegeket érintette (amely tényt magyarázni lehetne a bármely tömeg által kifejtett hatásra való hivatkozással), hanem amaz egyéneket is, akik a politikai központoktól távol voltak. Az állambiztonsági közbizottság dokumentumai tartalmazzák a következő információt: „1956. október 25-én egy, a nanyslowi Állami Gépállomás alkalmazásában álló traktoros feldúlta a Lengyel-Szovjet Baráti Társaság központját, miközben vulgáris kifejezéseket használt a Szovjetunióról. Ezután a Polgári Milícia letartóztatta”. A szovjetellenes attitűdök robbanékony faktort jelentettek, amelyek a leghevesebb és legradikálisabb gesztusokat és magatartást eredményezték. A rendőrségi jelentésekből ítélve 1956 októberének harmadik harmadában a lengyelek országszerte foglalkoztak a szovjet hadsereg iránti hála emlékműveinek profanizálásával, a vörös csillagok ház-, gyár- és iskolatetőkről való leverésével, és a vörös zászlók és Rokosszovszkij-portrék megsemmisítésével. Sőt, arra is történtek kísérletek, hogy szovjet polgárok házaiba behatoljanak (azokon a területeken, ahol szovjet csapatok állomásoztak). Még ha a gyűlések és tüntetések társadalmi-gazdasági kérdéseket említettek is, rendszerint ezeket is szovjetellenesnek tekintették. Az alacsony lengyelországi életszínvonalért a Szovjetuniót vádolták, és a javulás perspektíváit összekapcsolták a szovjet uralom elvetésével. Egy Gizyckóban (az olsztyni vajdaságban) tartott gyűlésen az egyik szónok, aki maga a párttal kapcsolatban lévő Lengyel Ifjúsági Szövetség megyei alelnöke volt, a következőképpen beszélt: „Követeljük a Lengyelországban állomásozó hat hadosztálynyi szovjet csapategység távozását, amely megeszi a kenyerünket; ez hozzá fog járulni az életszínvonal emelkedéséhez az országban”. Az állambiztonsági rendőrség egy informátora idézett egy beszélgetést, 409
