Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Pierre Mauer: Tito és a magyar forradalom

megtakaríthatta volna magának azt, hogy megvetés tárgyává tegye az országát e döntés következtében. Tehát egyetértett ezzel a lépéssel, miközben cserébe semmit sem kapott a szovjetektől. Ez a döntés később nagyon drámai következményekkel járt; végső soron Nagy Imre meggyilkolásához vezetett.

Miután Kádár becsapta Nagyot, és az oroszok segítségével létrehozta a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, amelyet a szovjetek támogattak, a belgrádi újságok - amelyek november másodika előtt nagyon jól reagáltak a magyar eseményekre -, véleményt változtattak, és azt hirdették, hogy Kádár a helyzet embere, és ő garantálja a szocializmus fenntartását. Ezek után Tito úgy érezte, hogy nem szabad elveszítenie a cselekvés lehetőségét a magyarországi helyzetet illetően, de ugyanakkor nem szabad feláldoznia azoknak az erőfeszítéseknek az eredményeit sem, amelyeket Hruscsov irányába tett a közeledés érdekében, és amelyeket továbbra is folytatni kívánt. Úgy érezte, hogy továbbra is befolyásolnia kell a helyzetet. Meg kell jegyezni, hogy Tito véleménye nagyon erősen befolyásolta a szovjetek válaszadását. Ezt Micunovic mondja el könyvében, és találtam erre más bizonyítékokat is a jugoszláv levéltárakban. De amikor kiderült, hogy Kádár sztálinista és teljes mértékben Moszkva szolgálatában áll, amit egyébként az egész világ látott, akkor Tito eltávolodott ettől az állásponttól, de nem túl határozottan, mert meg akarta tartani a Moszkvához való közeledés lehetőségét. Erre a pulai beszéd nagyon jó példával szolgál. Úgy tudom, a következő előadó fog erről majd beszélni, én nem akarok itt részletekbe bocsátkozni.

Tehát az eddig feltárt bizonyítékok alapján elmondhatjuk, hogy 1956-ban Titóról bebizonyosodott, hogy humanista, pacifista beszédei ellenére a valóságban ugyanolyan kommunista vezető, mint a többi. Hagyományosan konzervatív, aki a saját hatalmát akarja fenntartani. A jugoszlávok indítékaira egyébként más bizonyítékok is vannak, ennek a londoni levéltárban, a Foreign Office anyagában néztem utána. Edvard Kardelj, a jugoszláv vezetés második embere 1956. november 8-án vezetők egy kis csoportjának azt magyarázta, hogy miért volt olyan fontos Jugoszláviának, hogy a magyarországi eseményekkel foglalkozzon. Ő azt mondta, hogyha horthysta elemek kerülnek hatalomra Magyarországon, akkor Jugoszlávia északi határán nagyon komoly nehézségek támadnak. Ezeknek az erőknek az irredentizmusa - mondta Kardelj - már nagyon sok feszültséget okozott a világnak ezen a részén a két háború között, és ennek a hatásait még most is érezzük. Például a jugoszláviai magyar kisebbség körében tudják, hogy az államhatárok nem mindig felelnek meg az etnikai határoknak. Kifejtette továbbá, hogy a horthysta címer sti- lizáltan négy folyót ábrázol (Duna, Tisza, Dráva, Száva), és ebből kettő - a Dráva és a Száva - 1945 óta Jugoszláviában folyik. Végül még egy utolsó idézet Kardeljtől: „Jugoszlávia most jó kapcsolatokat tart fenn szomszédaival, és ez a tény hozzájárul a mi konszolidációnkhoz és saját fennmaradásunkhoz, ami kétségkívül azoktól függ, akik vissza akaiják állítani a hatalomba azokat az elemeket, akik a határokkal kapcsolatos megegyezés ellen akarnak cselekedni.” A jugoszlávok láthatóan attól féltek, hogy a hatalmuk meggyengül, egyrészt azért, mert nyugat-barát rendszer jön létre Budapesten, de attól is féltek, hogy a szovjet tankok tovább folytatják az utat, s a Vajdaság és a Bánát felé veszik az irányt, ahol egyébként semmilyen lehetőség nem volt arra, hogy stratégiailag, katonailag ellenálljanak a szovjet csapatoknak. Az

383