Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Hegedűs B. András: Poznan-Budapest, 1956

delegáció élesen felvetette a lengyel széntermelés előirányzott növelését gátló akadályokat, de végül elfogadta a Hruscsov elvtárs által javasolt határozatot”.

A kelet-német gazdasági nehézségeket jelzi, hogy pótlólagos kenyér-, gabona-, hús- és zsírszállításokat kértek. Rákosi később elmondta a Központi Vezetőség ülésén, hogy Tito a lengyel gabonakontingens terhére kapott gabonát, hogy ne az amerikaiaktól kelljen hitelt kérniök. Rákosit idézem: „Hruscsov elvtárs kijelentette, akármennyire kellemetlen is legyen, ha nincs elég gabona, még saját rovásunkra is az ingadozó országokat kell elsősorban támogatni” - mármint Jugoszláviát. „Ez - jegyezte meg Hruscsov elvtárs - nyilván nem fogja arra buzdítani a lengyel elvtársakat, hogy ingadozzanak.”

A gazdasági problémák harmadik jele, hogy a lengyel és csehszlovák vezetők panaszkodtak Moszkvában, hogy hadiiparuk nincs leterhelve. Rákosi a továbbiakban részletesen beszámol a jugoszláv-szovjet viszonyról, amelyet azonban még mindig különösen titkosnak minősít, és beszédében külön hangsúlyozza, hogy ezeket a részleteket nem szabad a pártban sem ismertetni. A korabeli illúziókkal kapcsolatban rendkívül érdekesnek tartom, hogy a Moszkvával még mindig bizonyos mértékig szembenálló Tito már bírálja a cseheket és a lengyeleket, mert nem lépnek fel határozottan az ellenséges megnyilvánulásokkal szemben, amihez Mikojan Moszkvában Magyarországot is hozzáfűzte, miként ezt Rákosi külön kiemelte.

Az egyetlen elemzés talán a Lengyel Egyesült Munkáspárt új vezetőjének, Ochabnak az érdeme. Rákosi idézi Ochabot, aki öt pontban sorolja fel a lengyel nehézségeket. Először, az a tény, hogy Bierut Moszkvában halt meg,10 gyanúsításokra ad alapot. Másodszor: a rehabilitált lengyel kommunisták elkeseredettsége sok nehézséget okoz. (A szovjet lágerekből Lengyel- országba hazatértekről van szó.) Harmadszor a lengyel kommunista párt rehabilitálását említi, negyedszer a nacionalizmust. Itt külön kiemeli, hogy az akkor rehabilitáltak között sok a régi zsidó káder, és ezek és az új használhatatlan, gyenge káderek közt sok a feszültség. Idézem, mert nem világos, hogy mi a tényleges tartalma ennek a mondatnak: „A Bierut elvtárs temetését követő plénumon, amelyen Hruscsov elvtárs is részt vett, nehéz helyzet volt, valóságos rohamok voltak a káderek egyes csoportjai részéről.” Ez a „roham” szó nem egészen értelmezhető, mert lehet idegroham is, de lehet nyílt összecsapás is. Végül ötödször: Ochab leszögezi, hogy az életszínvonal 26%-os emelkedése, amit a lengyelek hivatalosan jelentettek, egyenesen nevetségessé tette a lengyel vezetést a munkások előtt, minthogy az életszínvonal egyes rétegeknél csökkent. Nyilvánvalóan nem véletlen, bár nem bizonyítható, hogy Rákosi június 30-án már tudja, mi történt Poznanban, és ezért ismerteti éppen a lengyel helyzetet ilyen részletesen. Mielőtt Rákosi rátérne a magyar politikai helyzetre, Hruscsovot idézi az ellenséggel kapcsolatban. Ez sem egészen a XX. kongresszus utáni és várt békülékenység szelleme. „Azt sem kell elfelejteni, hogy az ellenséggel szemben élni kell a hatalomnak. A hatalommal nem szabad visszaélni, mint Sztálin tette, de élni kell vele. Az ellenséges törekvésekkel szemben fel kell használni az államvédelmet, a bíróságot, az elnyomás szerveit. Ha ezt nem tennénk meg, liberális fecsegőkké válnánk és elpusztulnánk.” Utána Rákosi elmondja, hogy az egyik moszkvai kutató- intézetben négy tudományos munkatársat ellenforradalmi kijelentések miatt kizártak a pártból, és mérlegelés tárgyává teszik letartóztatásukat. Ezt kö376