Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Hajdú Tibor: A szovjet és a magyar pártvezetés 1956-ban

Amikor Antonov jelentkezett, Tyihonov néhány szóval tájékoztatta őt a budapesti utcákon folyó eseményekről, és engedélyt kért a székesfehérvári gépesített hadtest Budapestre rendelésére és arra, hogy azt bevethesse. Antonov az engedélyt megadta.” Sziics ezredes leszögezi, hogy a szovjet tábornok nem kérte a magyar honvédelmi miniszter engedélyét, de felveti a kérdést:

„talán Gerőt már előzetesen tájékoztatták a tervezett szovjet lépésről, és ezért beszélt október 23-án késő délután a rádióban olyan magabiztosan? Olyan kérdések ezek, amelyekre csak a korabeli szovjet dokumentumok ismeretében lehet a helyes választ megadni.”

Hogy Hruscsov nem örült Gerő rosszkor jött kérésének, azt valószínűsíti, hogy a 25-én reggel megérkező Mikoján és Szuszlov azonnal Gerő leváltását követelték. Hegedűs András tanúsága szerint „Mikoján még a PB-ülés előtt - jelenlétemben - rátámad Gerőre: őt hibáztatja a felkelésért. Az ülésen az SZKP elnöksége nevében javasolja Gerő Ernő leváltását...”

Mint ismeretes, Mikoján a következő napokban igyekezett minél inkább Nagy Imrére támaszkodni és miután kiderült, hogy a felkelés méretei irreálissá teszik azt az elképzelést, hogy korlátozott erőkkel, nehéztüzérség, légierő bevetése nélkül számoljanak fel egy lokális megmozdulást, hozzájárult a csapatok kivonásához Budapestről és koalíciós kormány felállításához, az egy- pártrendszer megszüntetéséhez. Máig vitatott kérdés, hozzájárult-e a teljes csapatkivonáshoz és Magyarország kilépéséhez a Varsói Szerződésből. Hogy utóbbit komolyan megtette volna, azért sem tartom elképzelhetőnek, mert erre felhatalmazása nem volt. Bizonyára azt mondták neki, hogy tegyen maximális engedményeket egy határig, de a jugoszláv kérdés története is azt mutatja, a döntő a szövetségi rendszer fenntartása volt a Kreml számára. Az október 30-i szovjet kormánynyilatkozatban, melyet nálunk sokan félreértettek, a szocialista közösség tagjai viszonyának rendezéséről van szó, tárgyalásról, de nem semlegesség megengedéséről vagy a Varsói Szerződésből való kilépésről.

Mire Mikoján visszatért Moszkvába, a helyzet megváltozott. Kiderült, hogy Lengyelországban nincs szükség külső beavatkozásra; kibontakozott a szuezi válság és nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati hatalmak nincsenek abban a helyzetben, hogy a közép-európai térségben, nevezetesen Magyarországon komolyan beavatkozzanak. Mikojántól elvették a magyar ügyek intézését, mint olyantól, aki egy túlhaladott megoldás mellett kompromittálta magát, de a vezetésnek tagja maradt, súlya nem csökkent. A továbbiakban Hruscsov mellett Szuszlov és Malenkov a magyar probléma felelősei - de mindenekelőtt Zsukov marsall.

371