Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Hajdú Tibor: A szovjet és a magyar pártvezetés 1956-ban

jelentette, hogy nőtt a szovjet csapatok magyarországi tartózkodásának stratégiai jelentősége.

A kibékülés után azonban hamarosan, még 1956-ban kiderült, hogy Tito sohasem fogja feladni függetlenségét. Ez is egyik oka volt Hruscsov belső ellenzéke megerősödésének 1957 első felében. 1957. február 21-én egy diplomáciai vacsorán a budapesti szovjet követség másodtitkára közölte a magyar Külügyminisztérium munkatársaival:

„... a Szovjetunióban mind többen vannak azon a véleményen, hogy a Jugoszláviával való viszony normalizálására vonatkozóan Molotovnak volt igaza, aki azt hangsúlyozta, hogy ezt állami vonalon kell rendezni. Ma ugyanis mind világosabbá válik, hogy pártvonalon, elvi vonalon nem sikerült közös nevezőre jutni a jugoszlávokkal. Megjegyezték, hogy Molotov igen nagy tekintélynek örvend a szovjet emberek között.”

1954-ben és 1955-ben azonban még arra sarkallták a magyar vezetést, hogy segítse elő a teljes kibékülést Jugoszláviával. Rákosi süketnek tettette magát ez ügyben, míg lehetett, pedig elég figyelmeztetést kapott. így Münnich moszkvai követ külön jelentésben közölte: a jugoszláv nagykövetség 1954. november 28-i ünnepi fogadásán Hruscsov, Malenkov, Molotov és Bulganyin nemcsak megjelentek, de hosszan beszélgettek a jugoszláv követtel.

„Egy alkalommal összekoccintották poharaikat a jugoszláv nagykövetével s ez meglehetős élénkséggel történt. A nyugati újságírók, köztük az AP tudósítója, fokozott érdeklődést mutattak. Erre Hruscsov elvtárs tolmács útján a következőkkel fordult hozzájuk: „Ha nem hallották volna jól, Tito elvtárs és a jugoszláv kommunisták egészségére ittunk!” Ez fél évvel Hruscsov jugoszláviai látogatása előtt történt.

Nagy Imrének is tudnia kellett, hogy készül a megegyezés Jugoszláviával és ez megerősíthette határozottságában a leváltása előtti viták során. Rákosinak viszont sürgős lehetett megszabadulni Nagy Imrétől még a látványos kibékülés előtt, hiszen utána már egészen más erőviszonyok alakultak volna ki közöttük. A szovjet vezetők, maga Hruscsov is, durva hangon bírálták Nagy Imrét az 1955. január 8-i moszkvai tárgyaláson, különvonallal, buharinizmus- sal vádolták, meg akarták törni, kibékíteni Rákosival, de nem akarták eltávolítani a vezetésből. Volt azonban olyan szárnya a szovjet vezetésnek, amely Rákosihoz hasonlóan a jugoszláv út követésétől félt. „Magyarországon második Jugoszláviát remélnek” vádolta Nagy Imrét a megegyezést nyilván ellenző Vorosilov, Molotov pedig azzal támadt rá: ha nem lenne a Szovjetunió és a baráti szomszédok „nem sokáig maradna fenn a népi demokrácia Magyarországon.” Velük ellentétben, a reformpártiak nevében Hruscsov zárszavában hangsúlyozta:

„Élesen bíráltuk Nagy Imrét, de pártosan. Együtt akarunk magával menni. Gondolkozzon a bírálaton. Nagy elvtárs tekintélyét is meg kell őrzni. Az ő tekintélye is tőke a párt számára. Támogatjuk őt, csak javítsa ki hibáit.” A jugoszláv-szovjet közeledés tehát döntően kihatott a Nagy Imre és Rákosi közti küzdelem eldőlésére, Nagy leváltására: a szovjet vezetés konzerva- tívjai (Molotov, Vorosilov) és félkonzervatívjai (Szuszlov) elősegítették Nagy Imre leváltását, a jugoszláv tárgyalásokkal elfoglalt Hruscsov és Mikoján, a reformerek, nem akadályozták meg. Az MDP KV 1956. júliusi ülésén erről Mikoján így nyilatkozott:

367