Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - TÖRTÉNÉSZ SZEMMEL - Hajdú Tibor: A szovjet és a magyar pártvezetés 1956-ban

tojó tyúkról fejtett ki...«, helytelenítette a vásárlóerő csökkentésére tett árdrágító és egyéb intézkedéseket, a rengeteg letartóztatást és pénzbírságot.”

„Kiszeljov szerint Rákosi rendkívül önfejű és makacs volt. Senkire sem hallgatott. Sem környezetére, sem őreá, sem pedig a szovjet kormány és pártvezetőkre, kivéve Sztálint. Moszkvába Rákosi általában egyedül utazgatott, amit a szovjet pártvezetők egyszer rosszallólag szóvá is tettek neki. A Sztálinnal négyszemközt folytatott beszélgetések tartalmáról Kiszeljov sohasem kapott értesítést, sem saját kormánya, sem pedig a magyar kormány részéről és így igen kényes helyzetben volt, mert sohasem tudhatta, hogy Rákosi valamelyik cselekedete nem a Sztálinnal való megállapodás alapján történik-e?”

Kiszeljov emlékezete szerint 1952-ben, (de valószínűbb, hogy Sztálin halála után) „történt első ízben, hogy Molotov megkérdezte Kiszeljovtól, hogy mi a véleménye a magyar helyzetről és ekkor Kiszeljov igyekezett hű képet nyújtani, amely kép igen nyugtalanító volt... Molotovnak való referálása alapján a szovjet külügyminiszter bekérte a Külügyminisztériumtól Kiszeljov korábbi jelentéseinek kollekcióját és azt áttanulmányozta, mielőtt részt vett volna 1953-ban azon a moszkvai megbeszélésen... melyen... a szovjet pártvezetők igen élesen vetették fel a magyar vezetők felé azt, hogy mit is művelnek Magyarországon...”

Tény, hogy Sztálin halála után utódai megpróbálták rendezni kapcsolataikat a népi demokratikus országokkal. Ezért egész sor megbeszélést tartottak 1953 és 1956 között velük a politbüró szintjén, ami addig nem volt szokásos. Az 1953. júniusi találkozón nem arra sarkallták a magyar vezetőket, hogy építsék gyorsabban a szocializmust, ellenkezőleg; arra, hogy folytassanak reálisabb és megalapozottabb politikát. Ezért állították Rákosi mellé ellensúlyként a realista Nagy Imrét. Sőt, az 1954. május 5-i újabb találkozón Hruscsov leváltással fenyegette Rákosit és jellegzetes módon így emelte ki felelősségét az ’50-es évekért:

„Hallottam Rákosi elvtárs beszélgetését Sztálin elvtárssal a kollektivizálásról, akkor Sztálin elvtárs óvott a gyors kollektivizálástól, lassú és óvatos ütemet javasolt.” Mikor pedig Rákosi azt a kártyát próbálta megjátszani, hogy Nagy Imre hatalomra segítője, tehát az „új szakasz” atyja Berija volt, Hruscsov így utasította vissza:

„Rákosi elvtárs Berija provokációjával magyarázza a hibák éles felvetését és azt hiszi, hogy miután Beriját agyonlőttük, agyon kell lőni a kritikát is. Ez így nem helytálló. Hibák ténylegesen voltak és azokat mi is bíráltuk, nemcsak Berija.” Mikoján kifogásolta, hogy az Országos Tervhivatal a második ötéves tervben a nehézipar fejlődésének igen magas ütemét tervezi... ez a régi politika. 86%-kal akarják növelni a nyersvas kitermelését, ahelyett hogy inkább a felére visszaesett szőlőtermelést hoznák rendbe, mondta gúnyosan. Rákosival szemben Nagy Imre valóban reálpolitikus volt, de magyar és nem orosz reálpolitikus. Ezért azt hitte, főleg mikor már napirendre került a kibékülés Jugoszláviával, hogy a szovjet pártvezetés a magyarországi viszonyok stabilizálása és a szocializmus sikeresebb építése fejében elviselné, hogy Magyarország több függetlenséget, esetleg a semleges Jugoszláviához hasonló státust kapjon. Csakhogy erről szó sem lehetett. Hruscsov nem egyszerűen kibékülni akart Jugoszláviával, célja az volt, hogy Jugoszlávia belépjen a KGST-be és a Varsói Szerződésbe. A kibékülés Jugoszláviával viszont többek között azt is

366