Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - SZÍVHANGOK - Czeslaw Milosz: Antigoné (részlet) (vers)
És hidd el, ebben valami hatalmas ritmus dörömböl, ünnep van a gyászban - mintha csak Persephoné térne újra vissza. ANTIGONÉ: Csak a bolondok hiszik, hogy nyugodtan élhetnek, ha megszentelik a múltat. És bolondok vélik: egy város bukása nem ítélete még minden városoknak. ISMÉNÉ: Ne kisebbitsd a gondot, Antigoné, amellyel szívünk, s ajkunk hallgatásra kell kényszerítnünk. Mert győzelem ez is, e csendes győzelem, és új reményt ad. ANTIGONÉ: Nincs szükségem a ti reményetekre. Mert én láttam, mivé lett Polyneikész a rombadőlt templom mellett a porban. Gyermekien kicsiny volt koponyája, szőkefürtös feje. Maroknyi csont, málló szövetdarabba burkolt csont maradt belőle, s hullabűz. íme a bátyánk, akinek szíve úgy vert, mint a miénk, ki jókedvében énekelgetett, és félt a rút haláltól, hisz benne is szólongtak a bennünk kiáltó hangok. De legyőzte a hangokat, amelyek az élet fényes síkjaira hívták, és önként ment el végül, hogy elessen híven adott szavához, s esküjéhez. Húsz éves volt csak, szép és tiszta arcú, s jaj, mennyi tervet fojthatott magába, mi mindent hagyott félbe, s mennyi vágyat vetett önszántából a pusztulásra. S most éppen ő az áruló, mivel így szól Kreón parancsa. És csupán egy városszéli sír övé, amelybe elkaparják, 351
