Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A KÖZÖS SZABADSÁGÉRT - Stanislaw M. Jankowski: Fiatal lány, géppisztollyal (Szenyán Erzsébet fordítása)
Zágrábig sikerül is eljutniuk, de itt lebuknak, és a családot visszatol on colják Magyarországra. Lídiának és szüleinek hosszú hónapokon át egy Lajos István utcai lakás ad otthont Budapesten, Jerzy pedig a balatonboglári ifjúsági táborba kerül, ahol az európai kontinens egyetlen lengyel gimnáziuma működött a II. világháború alatt. Első osztályos záróvizsgáira készül éppen, amikor bekövetkezik Magyar- ország német megszállása. A család egy kis vidéki településre, Miskére költözik. Az apa így próbál kikerülni a Gestapo figyelme alól - a lengyel katonai konspiráció tagjainak ugyanis alig volt esélyük az életben maradásra, ha elfogták őket. Bujkálásuk sikerrel jár: a háború végéig kihúzzák Miskén. A saját szemükkel látják, mit művel az a hadsereg, amely felszabadítóként ünnepelteti magát. Rablás, zabrálás, erőszak, kegyetlenség, büntetlen garázdálkodás. Egyes pillanatok mélyen bevésődnek nemcsak a felnőttek, hanem a gyermekek emlékezetébe is. Mint például a hazautazás kálváriája. Az oroszok marhavagonokban szállítják a lengyel táborok lakóit és irány: Lengyelország. A hazatérés örömét kerekeken guruló dantei pokollá változtatják a szerelvényt kísérő vöröskatonák. Szinte egyfolytában részegek, és még az éretlen kislányokkal is megpróbálnak kikezdeni... Végre otthon, Krakkóban. Widajewicz bíró úr óvatos: eltitkolja tiszti rangját és egyetemi végzettségét. Hallja, tudja, hogy még mindig indítanak transzportokat a szovjet lágerekbe. Igyekszik meghúzni magát - az ország másik végébe költöznek, a Kluczbork melletti Gartatówba. Widajewicz úr a parasztgazda életét próbálja élni. Egy ideig sikerül is. Nyugalom van, a gyermekek iskolába járnak. Csakhogy egy szép napon Jerzít, a fiút kidobják a gimnáziumból: nem volt hajlandó elénekelni az Intemacionálét. A családnak sokba kerül a derék kamasz tiltakozása. Házkutatás, kihallgatások az ávón. 1950-ben valaki felismeri Widajewiczet, s a néphatalom úgy dönt: aki egyetemet végzett, nem lehet paraszt, legalábbis a bíró úr esetében. - Elkobozták a gazdaságunkat - mondja Jerzy - s áttelepítettek bennünket Kluczborkba. Apám latintanári állást kapott az iskolában. Ha már tud valamit, tanítson - így a hatalom. De ugyanez a hatalom nem engedte, hogy értelmiségi származású, polgári családi háttérrel rendelkező gyermekei egyetemre járjanak. Evekbe kerül, mire Jerzy kézbe veheti végre a műszaki egyetem indexét, s Lidia is csak hihetetlen utánjárással, protekcióval kerülhet be a Varsói Tudományegyetem Magyar Tanszékére.- Élményeinkből, múltunkból akár azt is kiolvashatná valaki, hogy gyűlöltük a rendszert - magyarázza Jerzy. - Nem volna meglepő azok után, amin keresztülmentünk 1939-től 1945-ig és azt követően. Valóban sok negatív élményben volt részünk, lehetne okunk a gyűlöletre. Mégsem volt. Szüléink szemében szent volt a hazaszeretet, a becsület, az erkölcs, szent a kötelességtudat, a munka tisztelete, az egymás iránti megbecsülés, a humanista etika. Ezt oltották belénk, nem gyűlöletet. - Jerzy Widajewicz mélyen elgondolkodva nézi húga képét, s olvassa Woroszylski sorait a diáklányról, akit - mint írja - „emésztett a benne parázsló gyűlölet”. A fiútestvér emlékszik arra is, hogy Lidia párszor megkérdezte, mit gondol, lehet az embernek két hazája? Folyton Magyarországon járt az esze, 314
