Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A KÖZÖS SZABADSÁGÉRT - Stanislaw M. Jankowski: Fiatal lány, géppisztollyal (Szenyán Erzsébet fordítása)
fényképezőgép. Felvételeik, ha voltak is, nem kaphattak nyilvánosságot ez idáig. Legfőbb ideje lenne előkeríteni, felkutatni ezeket a dokumentumokat is, hiszen ott volna a helyük a harcoló Budapest melletti lengyel szolidaritást bemutató kiállításon. S ha egyszer valóban sor kerülne egy ezzel kapcsolatos nagyszabású kiállítás megrendezésére, akkor azon szerepelnie kellene egy olyan képnek is, amely egy törékeny, selymes hajú lányt ábrázol, kezében fenyegetően előre tartott csövű géppisztollyal... Wiktor Woroszylski, a forradalmi Budapestet megjárt lengyel újságíró így mutatta be azt a varsói diáklányt, akivel 1956. november 1-jén találkozott a magyar fővárosban. * Egy napon tolmácsommal, Jadwiga Sikora-Zaiskyve 1 ott álltunk a budai Várban rendezett kiállításon, a látogatók sorai közt. Göncz Árpádot vettem észre, amint épp a 35 évvel korábbi eseményekről beszélget kéznyújtásnyira mellettük Hegedűs B. Andrással, az ’56-os Szövetség egyik vezetőjével. Akaratlanul is hallom, milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük a kiállítás rendezőinek, hiszen felvételek ezreiből kellett kiválasztaniuk a legjellegzetesebbeket, a legtöbbet mondókat, az eddig ismeretlen fényképeket. Olyan összeállítás céljából, amely lehetőleg a legtöbbet mondja a forradalomról, s amelyből a legteljesebb élményt nyerik a tanulni vágyó fiatalok, a későbbi nemzedékek. Ott, azon a kiállításon akadt meg a szemem a magyar köztársasági elnök vállai fölött átpillantva egy fényképen: három fiatal lányt ábrázol, fegyverrel a kézben. Mintha megérintett volna valami - a felvétel szinte kiemelkedett a körülötte szereplő képek közül. Aláírást nem találtam alatta, neveket sem. De az egyik lányról, mellén a dobtáras „gitárral” azonnal a Woroszylski említette lengyel diáklány jutott eszembe. A harcoló Budapestről küldött tudósításokban - érthető okokból - nem szerepelt a „selyemhajú” neve. Hosszú esztendők múltán fedte fel kilétét az egyik, a nyolcvanas évek földalatti sajtójában megjelent kiadványban Wiktor Woroszylski: a fegyveres „kislányt” Lidia Widajewicznek hívták. „Hazatérésünk után - írja Woroszylski - Lidka néhányszor meglátogatott. Elbeszélgettünk, megosztottuk egymással a mindkettőnket emésztő keserűséget. Hanem ahogy ezt a szinte félig még gyermeket emésztette a benne parázsló gyűlölet - nemcsak együttérzést, de rettegést is kiváltott az emberben. Igyekeztem nyugtatni, csitítani, de eszembe sem jutott, hogy hová, meddig vezethetik élményei - bár, ha ma visszagondolok, vak voltam, látnom, érzenem kellett volna”... Nem tudom, hogy Lidia Widajewicz szerepelt-e a budapesti kiállítás fényképén, de akkor, október 25-én feltettem magamban, hogy megpróbálok kideríteni mindent, amit csak lehet a lengyel diáklányról, aki 1956-ban Budapesten beírta a nevét a lengyelek által oly jól ismert régi könyvbe, amelynek címe „Közös Szabadságunkért”. * * 312
