Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Marian Bielicki: A magyar forradalom, 1956 (Tischler János fordítása)

kosság árad. Csaknem minden homlokzati szoba harctéri állapotban van. Szétvert falak, átlőtt szekrények, összetört íróasztalok. Nem takarékoskodtak a lövedékekkel.

A főszerkesztő a csodával határos módon épen maradt dolgozószobájában fogad minket. A szerkesztőség néhány munkatársa van még a jelen. Alighogy leültünk és beszélgetni kezdtünk, egyikük elalszik. Elég ránézni ezekre az arcokra, hogy leolvassuk milyen nagyon fáradtak, kialvatlanok, fizikailag és pszichikailag kimerültek. A hollófekete hajú A. zavartan magyarázza:

„Itt némelyek az elejétől fogva el voltak vágva otthonuktól. Két napon keresztül nem tudtunk kimenni az épületből.” És kétségbeesetten kérdi: „mi történik itt? Mi történik itt?!”

Egy nagyon magas, testes, szőke hajú ember lassan beszél, gondosan megválogatva a szavakat. Elemzi a helyzetet, józanul értékelve az elmúlt napok eseményeit. Sietve jegyzem fel a mondatok foszlányait:

„Nem volt itt semmiféle ellenforradalom. Az AVH gyilkos cselekedete, és az eseményeknek a népet sértő, hamis értékelése mérgesítette el a helyzetet, vezetett el a tömegek fegyveres fellépéséhez. Nem volt párt - az, amit pártnak neveztek, tulajdonképpen csak úgy létezett, mint felsőbbrendű apparátus, az állami szervekhez viszonyítva. Csak erre az apparátusra tudott támaszkodni a vezetés, másra nem. A kommunisták elfordultak a vezetéstől is, és attól az ideológiától, amelyet igyekeztek rájuk erőszakolni. A szakadék a vezetés és a nemzet között óriásivá nőtt, amikor a szovjet csapatok behívásáról szóló határozatot hozták. Gerő kifejezetten erre törekedett, visszaállítva a rákosizmus sok elemét, és érezve, hogy külső segítség nélkül nem boldogul a tömegekkel szemben. A múltat végzetesen megterhelte a Magyar- ország és Szovjetunió közötti kapcsolatok hamis rendszere. A nemzet követelései jogosak és igazoltak: a legfőbbek - a szovjet csapatok kivonása Budapestről, a szovjet-magyar kapcsolatok megfelelő rendezése, a demokratizmus, a szólás- és lelkiismereti szabadság, az AVH felszámolása és még egy sor más követelés. Rossz, hogy a kormány, amelyben nagyon erősen képviseltetik magukat a régi irányzatok, nem képes megtenni a helyes lépéseket. A tömegek szemében ez kompromittálja Nagy Imrét, kiüti az utolsó esélyeket a párt kezéből, amelyik új alapelveken újjá tud és újjá fog születni. Növekszik a követelések nyomása, egyre újabbaké, amelyek olyan hullámmal boríthatják el a kormányt, hogy ez alól már nem tud kivergődni. Azonnal módosítani kell a forradalom jellegének ezt a hamis megítélését, nyíltan a meg nem hamisított igazság nyelvén kell szólni a tömegekhez.” Közbevetve megkérdezem: - Ezt csinálja ön az újságjában?

A nagyon magas, testes, szőke hajú férfi lehorgasztja fejét és egy pillanatnyi hallgatás után mondja:- A KB orgánuma vagyunk. Az irányvonalra várunk.

*

Várni a forradalom napjaiban azt jelenti: mindent elveszíteni. A riporter sem várhat. A távíró csak 2 óra múlva kezd működni. Ki kell használni ezt a két órát. Az utcán már sötét van, a lámpák fényében ritkán látni elsurranó járókelőket. A géppuskák valahol messze ugatnak. Ez egy kicsit felbátorít, jóllehet, a szívem nem szűnik meg a torkomban dobogni.

293