Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Valuch Tibor: Időszerűtlenségek? (Jászi Oszkár Közép-európai dossziéjáról) (kritika)
ményes megoldása csak demokratikus politikai eszközök segítségével lehetséges. Ez a gondolat szerves részét képezte az általa képviselt radikális-demokrata eszmekörnek. 1918 végén a Károlyi-kormány nemzetiségi minisztereként is ebben a szellemben cselekedett, amikor a föderatív átalakulást szorgalmazva próbálta megakadályozni a történelmi Magyarország teljes szétesését. E kísérlet sikertelenségét követően, már emigráns politikusként abban bízott, hogy a lezajlott változások révén Közép-Európa társadalmainak fejlődése dinamikusabbá válhat, ami előbb a közeledést, majd az önkéntes egyesülést is előmozdíthatja. 1923-ban romániai tapasztalatait összegző cikkében lényeglátó módon rámutatott arra, hogy „vagy szakadatlan gazdasági és nemzetiségi háborúk, vagy konföderáció a szabad csere és a nemzeti autonómia alapján”. Ez a választási lehetőség a térség államai számára. Ami persze nem a holnap „reálpolitikája”, hanem „a holnapután idealista politikája”. Nem voltak illúziói. Az utódállamok és a horthysta Magyarország politikai és társadalmi viszonyait egyaránt jól ismerte. Tudta, hogy még a párbeszéd megteremtése sincs napirenden. A konföderációs elképzelések és a Duna-táji patriotizmus gondolata mellett azonban élete végéig kitartott, mert hitt abban, hogy „vannak álmok, amelyek erősebbek és reálisabbak, mint a napi politika kis játékai és tülekedései...” A Horthy-ellenes harc és a Duna-völgyi megbékélés érdekében folytatott küzdelem Jászi és a nevével fémjelezhető emigrációs irányzat politikai cselekvéseiben elválaszthatatlanul összekapcsolódott. A hazai irredenta szélsőségeket és az utódállamok gyakran jogsértő nemzetiségi politikáját egyformán kritikusan szemlélte. Széles körű kapcsolatrendszerét is annak szolgálatába állította, hogy az együttélés történelmi kényszerűsége mielőbb gyümölcsöző együttműködéssé alakuljon át. Tisztán látta, hogy a konfliktusok kiéleződését a nemzeti és állami szuverenitások túlságosan erős érvényesülése, valamint a modernizációs igények és a nemzeti eszme termékeny összhangjának hiánya okozza. A harmincas évek közepén úgy vélte, hogy „a dunai népeknek nagyon rövid időn belül vagy alapos reformot kel] keresztül vinniük, vagy új háború fog következni. És a háború után jön a forradalom, amely az agrárkérdést nem szövetkezetekkel, hanem kolhozokkal fogja megoldani. A nemzetiségi kérdést nem a helyi önkormányzatokkal, hanem a nemzetiségek szovjetjeivel. És az alkotmányos problémákat nem a föderalizmus szabad rendszerével, hanem a proletariátus diktatúrájával. Nem Európa, hanem Ázsia fog majd uralkodni a világ eme részében.” A történelem sajnos Jászi Cassandra-jóslatát igazolta. így vált napjaink egyik legfontosabb kérdésévé az, hogy ebből a zsákutcából kikeveredve egy másikba jutunk, vagy a valós megoldások irányába mozdulunk el. Jászi tudatában volt annak, hogy a nemzetiségi kérdés megoldatlansága nem egyszerűen a hatalmon lévő politikai csoportok bűne. Fontos szerepe van ebben annak a társadalomlélektani torzulásnak, ami a közép-európai népeknél a szabadság és a demokrácia hiátusai következtében alakult ki, s elsősorban a társadalmi és politikai hisztériák iránti fogékonyságban nyilvánul meg. Ennek ismeretében fölöttébb találó az a megfogalmazás, amivel egy 1945 őszén a New York Tímesban közzétett — a csehszlovákiai magyarok jogtalan üldözése ellen tiltakozó - nyílt levélben élt: eszerint „a nemzetiségi probléma kezelése olyan hőmérő, amelyből következtetni lehet a társadalmi organizmus egészségére vagy betegségére.” A Duna-völgyi barátságok és viták című könyv Jászit elsősorban gyakorlati politikusként mutatja be. S keresztmetszetét adja annak a heroikus küzdelemnek, amit a szellem embereinek egy csoportja folytatott évtizedeken keresztül a Duna-táji egyetértés szellemének megteremtéséért. Ez a gyűjteményes kötet egyben memento is. Arra figyelmeztet bennünket, hogy olyan patriótáknak kell lennünk, akik szembeszállnak a nemzeti eszme nemtelen célokra történő felhasználásával. (Gondolat, 1991) 218
