Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 2. szám - G. Komoróczy Emőke: A Mélyből jöttek és a Magasba törtek (Brta Sándor-Újvári Erzsi költői indulása, életútjuk a Tanácsköztársaság bukásáig) (tanulmány)

kor a domináns szín - a vörös - többirányú asszociáció-láncot indít el: a vér színe („a péklegény vére harapja a bőrt”), a düh, harag, a robbanni készülő lélekállapot jelzője (a mosónő feje „vörös vasdromedár”, „a péklegény feje vörös téglakapu”), a bujaság („vörös hasak”) és az életvágy, netán életöröm szimbóluma (a prostituált „nagy lila boltokban vehet magának vöröset, sárgát és zöldet”); s végül: a lángragyúlt világ jelképe (ők hárman mennek, mennek „a vörös műhelyek fölött”). Ez utolsó jelentéskört sokszorosan felerősíti az orchesterként vadul felzengő hang, amelyben diadalmámor és győzelmi ujjongás érzékelhető: a Kozmosz végtelen perspektívái nyílnak meg a ma Jkiebrudaltjai” előtt.

*

Újvári Erzsi első irodalmi „szövegei” szervesen illeszkednek a Tett antimilitarista profiljába.11 Háború! Asszony! Holnap! című versprózájában rendkívüli szuggesztivi- tással idézi fel a háború gyilkos atmoszféráját (a „megfordult gyomrú világiban „veszett fejvesztés”, „görcsökbe fulladt asszonysírás” „megfojtott embercsírák” s vér, vér, mindenütt ömlő, zuhogó vérpatak. „Szikkadt mezők piros nedvet várnak”). Egyetlen drámai pillanatképbe egész kis sorstragédia sűrítődik: a búcsúzó pár - s aztán a letaglózó hír („meghalt, homlokon lőtték”) - majd a kietlen koporsómagányban az asszony vágyakozása, s az egymás után múló évszakok. Végül egy arravetődö katona- „sütögető ital, kábuló fej, megforralt, bolonduló vér”; aztán újra a kétségbeejtő magány és zokogás: „Ki lesz, jaj, ki lesz az Én második Uram?” A Vízió pedig magát a csatamezőt képzelteti el: sivító golyók, éles csattanások - „és bőgött a megcibált föld, meleg húsdarabok repültek a vonagló testekre.” Aztán az ottmaradó sebesültek, haldoklók iszonyatos hörgése, halavány halottak, kiloccsant agyvelők, ég felé nyújtózó megmerevedett kezek - és lassan-lassan ráereszkedik mindenre „a fekete csönd”. A sorok, a szavak hátterében feszülő robbanni kész lávaeró, s a prózai anyag erős lírai átfűtöttsége, a képalkotó fantázia egyszerre érzéki-érzékletes és absztrakt-fogalmi dúsítottsága jelzi: itt egy különös egyéniség, sajátos látásmódú tehetség van kibontakozóban.

A MÁ-ban aztán már egy érett és tudatos költő tökéletesen komponált „prózáit”- valójában prózakölteményeit - találjuk.12 Továbbra is főtéma a háború, de egyre inkább az emberi lélekben hagyott borzalmas nyomait, a széthullott sorsokat, a jóvátehetetlen sérüléseket mutatja fel expresszív dinamikájú, olykor szinte „sokkoló” őszinteséggel. A „Menekülők” hiába menekülnek: a „Végzet” utoléri őket - hátuk mögött „meglékelt házak”, köröskörül mozdulatlanná merevült holttestek, „tátott szájukba csak a hold zuhog bele békítőn”; megvadult lovak nyerítése, ökrök bődülése, hangzavar, fejvesztettség. Aki él, mégis indul - ki tudja, merre? hová? Újvári Erzsi most már címet sem ad prózáinak — mint egy hosszú elbeszélésfolyamban, mozaikkövekként illeszkednek egymásba a különböző jelenetek”, a belülről átélt életszituációk. Az alig 17-18 éves lányt legmélyebben a halál kérdése foglalkoztatja - hisz körülötte mindenütt halattak, „fekete csonkok”, „félig elégett testek” vagy „derékba vágott fekete hullák”, szemük a „fekete semmibe mered”, tátva maradt szájuk „világít mint egy kerek tükör”, s a „fekete csönd” (ismétlődő kép) fojtó hidege dermesztőén nehezedik rájuk. Az otthon, ágyban haldoklók riasztó látványa nem kevésbé döbbenetes erővel hat rá, hisz legtöbbjükkel a tüdöbaj, a kor „népbetegsége” végez - vért köpnek, körülöttük „vérpiros virágok”. így lesz tehát a domináns szín a „fekete” és a „vörös”, s a kettő dinamikájából, egymást kontrasztozó Játékából” épül föl a szöveg drámai sága (1.-3. Próza).

A páijukat vesztett asszonyok sorsa ugyanilyen izgató téma marad a továbbiakban is: forró vérük kinek a karjaiba hajtja őket? - találnak-e új társat a régi, az „igazi” helyett? Hiszen „mindenki a párját várja forró testére”; a frontról hazaérkezők elé „a dombról hamvas ölekkel asszonyok jönnek”, kiknek „szeme tükrében a csodaszagú

210