Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 2. szám - G. Komoróczy Emőke: A Mélyből jöttek és a Magasba törtek (Brta Sándor-Újvári Erzsi költői indulása, életútjuk a Tanácsköztársaság bukásáig) (tanulmány)

„felrúgom a ti szent, színvak majálistokat tébolyodott autókat töftöfölök belétek, s gombóckodó, bitang életetekkel megkenegetem vesztegetőn a halál perpétum mobilés ádámcsutkáját”

(1918 besompolygóján)

A futuristák közkedvelt Jelképei” is megjelennek költészetében: Larbaud „gőzmozdonya”, Marinetti „versenyautomobilja” után és mellett - a magyar valósághoz igazodóan — a mozgás és változni-akarás szimbóluma nála a „villamos” (a századelő Budapestjének nagy újdonsága): „Ó! Gép! Gép! Gép! (...) te csörömpölöd az én féktelenségem, (...) szétrobbanó utamat a térben, az időben, az emberek eszében!” (Villamos) A német aktivista-expresszionista líra (a berlini Die Aktion köre) is hat szemlélet- módjára, bizarr képalkotási technikájára: a háború sokkoló élménye, a felfordult világ képe már-már dermesztő vigyort merevít arcára, s mintha „kopogós” legénytáncot járna, úgy pattog szava, ostorozva a keserveibe belekényelmesedett tömeget „birkaengedelmességéért”: „Hé! bakancsod elé koponyád! Fütty! futballozni! Torkodba a szuronyod! Hörögj orkánt! és - ó! (...) Sárga Röhej! — a puhacsontú testedet teregesd el a kemény úri földek alá, a kemény úri földek alá...” (Háborús) A hagyományos „sírvavigadás” keserű mélabúja nála dühödt világnakfeszüléssé változik („egyszer úgyis röhejbe violázom a fogaim karéját s benyakalom ezt a kirühedt világot”), s szinte élvezettel köpi szembe mindazt, amit a magából kivetkőzött világ álszent módon pajzsul emel maga elé, hogy elfedje a „döglött falvak”, a „hullákkal tetovált mezők” s „kivert asszonycsordák” látványát: Játtam a kicinóberezett pofákat, az ég pedig barna ganéjjal dobta be az egészet” (Üvöltés július 28-ára).

Ha mindazt megtagadja, ami „van”, ami „adott”, akkor valamiféle képzeletbeli ellenpólust is fel kell állítania. Ez a Szépség és az Almok világa, a Teljes Elet vágya, így érinti meg őt is — mint Kassákot - Ady „átesztétizált” valóságélménye, s lesz nála (is) Evőé asszony a „paradicsomi világ” küldötte:

„Jaj! hogy idevert az Élet szívtelen husángja s ölembe lopta a pfuj-asszonyt.

Mikor itt a vérpipacsos mezőkön értem cifrázza magát az Evőé asszony"

(Az Evőé asszony)

Csakhogy Evőé asszony az ő számára elérhetetlen, még legmerészebb álmaiban is. Hát akkor inkább ne is álmodjunk! - hirdeti dacosan: „Es most mégsem evőé! Mienk a nincsen!!!! (...) Mert a nincsen az erő, a düh és a téboly ifjító méhe!” (Az Univerzum dicsérete). Őneki a Riviéra helyett csak a budakeszi-i szanatórium jut, ahol ki-kiújuló tüdöbaját ideig-óráig gyógyíttathatja, ahonnan „a felparcellázott síkságra” bámulhat, s ahol „a cihás mellű emberkék” esténként „belebárgyulnak a kupolátlan értetlenségbe”, mígnem Jönnek az orvoslegények”, a felhők pedig „kedvűséget pergetnek a krétaszikkadt falvakra” (Kedvűség terraszáról).

Hasonlóképpen lázadó-keserű életérzéssel íija korai novelláit (Komédia, Dac8), melyekben a megúnt, kinőtt „életzubbony”-ba préselt nagyratörő vágyak groteszk fintorral merednek rá a „lehetetlen”-re. A hősök (Lemark, az író, illetve Józsi, az egyszerű ember) fellázadnak az élet ellen, s az élet is öellenük - hiszen ez mindig kölcsönös. Végül mindkettejük számára egyetlen megváltó menekvés: a halál. Az író vad, dinamikus, expresszív képekkel érzékelteti a hősökben - „anti-hősök”-ben? 208