Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Pomogáts Béla: Elvetélt eposz, avagy történelem töredékekben (tanulmány)
Epepéje is, amely egy abszurd világ ábrázolása révén bizonyos képet rajzolhatott meg a magyar forradalomról. Abban a meg nem nevezett képtelen városban, ahová a regény hőse téved, ugyanis kitör, majd elbukik egy forradalom, és ez emlékeztet a magyar ötvenhat eseményeire. Ez az ábrázolásmód azt is jelezte, hogy a forradalommal foglalkozó epikai alkotásnak nem lehet hőse maga a forradalmár, nem lehet hőse egy olyan ember, aki tevőlegesen részt vett a forradalomban. A hősnek itt egyértelműen a tanú és a szemlélő szerepe jutott, bizonyos mértékig a rezonőr szerepe. Azok a regények, amelyekről most szó lesz, olyan szituációkat állítanak elénk, ahol a regény hőse nem részt vesz a forradalomban, hanem találkozik a forradalommal, érintkezik a forradalmi eseményekkel. Ilyen módon a forradalmár pozíciójából nem is született, és nem is születhetett regény. A második regény amire szeretnék hivatkozni, Jókai Anna Napok című, 1972-ben megjelent regénye. Valójában tudatregény, főhősének, Oláh Viktornak az életét adja elő a tudatregény eszközeivel és a hagyományai alapján. Ez a főhős maga is találkozik az ötvenhatos forradalommal, sőt élete végén, midőn lezárja ezt az életet, rádöbben arra, hogy legnagyobb élményét ama forradalmi napok jelentették, és sorsának igazságát a forradalom teljesíthette volna ki. A találkozáson, a szemlélő magatartásán és pozícióján kívül itt már megjelenik valamiképpen az azonosulás motívuma. A harmadik regény, amit meg szeretnék említeni, Rónay György Párduc és gödölye című regénye, 1978-ból, amely a másik oldalról: a kommunista hatalom oldaláról választja hősét. Stoll Aurél bíró a Rákosi-korszak egyik politikai perekben szereplő várbírójának az alakmása. (Annak idején tudni vélték, hogy Tutsek bíró alakja áll a regénybeli bíró mögött.) Rónay Györgynek az utolsó regénye ez. Stoll Aurél, aki rákényszerült arra, hogy szolgálja a Rákosi-korszak törvénytelenségeit, valamiképpen ugyancsak találkozik a forradalom élményével, és úgy lehet sejteni, hogy éppen ez az élmény indítja őt el útján visszafelé, vagy talán előre egy részleges megigazulás irányába. Élete végén ugyanis felfedezi, hogy rossz úton járt, és rádöbben arra, hogy nem az ő útja volt a helyes, nem a bibliai „párducé”, hanem barátjáé, egy elfeledett, névtelen kisemberé, aki a bibliai „gödölyének” az útját választotta, és Rónay György meggyőződése szerint végül is az evangéliumi igazságnak és könyörületnek kellene érvényesülnie. Végül a negyedik regény Nádas Péter Emlékiratok könyve című műve, 1986-ból. Ennek a regénynek sem a forradalom a témája, csak motívumként, az elbeszélt nagyobb eseménysorozat egy részeként van jelen a forradalom A temetések éve című fejezetben. Ugyanakkor talán ez az a regény, amely erkölcsileg teljesen azonosul a forradalom szellemi örökségével. Nádasnak ez a regénye egy olyan fiatal embernek az életét jeleníti meg, aki kommunista funkcionárius családból származik, s akit mégis magával ragadnak a másik oldal igazságai, a személyiségnek az a függetlensége, az emberi szolidaritásnak az az igazsága, amelyet a kommunista berendezkedés áldozatai és ellenfelei képviselnek. Azok az igazságok, amelyek az ötvenhatos forradalomban emelkedtek föl. A regény egy fejezete felidézi az ötvenhatos utcai tüntetések, majd a forradalom jeleneteit, s mindez belső azonosulást fejez ki. A regény gyermek főhőse ötvenhat napjaiban ismeri fel azt, hogy igazán hol a helye, mit kell választania, és ki is mondja a „forradalom” szót. Ügy tudom, hogy a nyolcvankilences — Pozsgay Imre-féle - híres terminológiai fordulat előtt ez volt az egyik olyan - az első nyilvánosság fórumán megjelent - könyv Magyarországon, amely 1956-ra a forradalom kifejezést alkalmazta. Ezek voltak tehát azok a regények, amelyek ha nem is az eposzi összefoglalás igényével, de mégiscsak megpróbáltak igazságot tenni 1956 ügyében. Néhány évvel később, amikor már nagyrészt fölszabadult az irodalom, és leomlottak a cenzúrának azok a korábban oly szilárdnak tűnő bástyái, amelyek az úgynevezett „három T”-s szerkezetet kényszerítették a szellemi életre, akkor természetesen már megkezdődött ötvenhat történetileg is hitelesebb ábrázolása, az, aminek igazából közvetlenül 1956 után kellett volna megkezdődnie. Előadásom elején arról beszéltem, hogy 204
