Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 2. szám - Solymosi Bálint: Játék, a hiány szeretete; a második kérdés (versek)

Szökhetetlen állapotban, valahogy úgy, mint Stan és Pan; vagy a jelmezükben, Káin és Ábel...; s hogy melyik lettem volna én, a vöröspánik vagy a szolgálatkész másik, az bizonytalan. Mindegyik kő angyalkristály, vérhullás.

Nem is nehéz kitalálni, hogy miféle egyhelybeni hazugságok fognak fel itt; melyek első hallás után ártalmatlannak tűnnek -, mint vigasztalan búcsúk (csak int kezével a „vétekhű”, s színt kap a feledés...) (Vaklelet.)

Hogy mint mérőón, függ tőlük az ember...; hanem a társtrükk a sétazaj, a „trállalá” már a halhatatlanságé, - néhány groteszk, brutális „fátylat rá!” síkütem, üresfehér tüll...; föld vagy menny. Áldozat nélkül minden más (kedvemre való).

Mit is olvasnék? Álmodnék.

Ha egyként végnélküliség minden oldal, és minden nap... Mint egy üvegház, a tükörhalál otthona, hol most úgy marad tiszta fény ösztön és szellem, hogy üt, szétver játszi könnyen (mindent)

a menedék nincs testvérem.